( Szavazat)48 megjelenítés Megépült a ravatalozó Szentábrahámon
Istentisztelet keretében áldotta meg június 3-án Lőrinczi Lajos unitárius esperes a nemrég befejezett impozáns ravatalozót Szentábrahámon. Az ünnepségen a helyieken kívül részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Birtalan József megyemenedzser, Pálffy Domokos megyei tanácsos, Szőcs Béla helyi tanácsos, polgármesterjelölt, illetve Berei István unitárius lelkész is.
Utolsó frissítés: hétfő, 2012 június 04
Az esperes imában adott hálát mindenkinek, aki hozzájárult a ravatalozó megépítéséhez, amelybe a mesterek beleépítették életüket és tudásukat, annak érdekében, hogy csendesen, méltósággal várja az utolsó útjukra indulókat. Elmondta, a ravatalozó az örökkévalóság tornáca, egy közös istentiszteleti hely, ahol összeforr minden ember sorsa, egy hely, amely mindig emlékeztet, hogy úgy éljünk, hogy egyszer mindannyiunknak számot kell adnunk cselekedeteinkről.
A ravatalozó felépítésének értéke közel 200 000 lej, amelyhez Hargita Megye Tanácsa 183 000 lejjel járult hozzá. Borboly Csaba tanácselnök kiemelte a hit, az összefogás, a szolidaritás fontosságát, hiszen mint mondta, a ravatalozót is csak erős akarattal és összefogással sikerült felépíteni. A közelmúlt eseményei bebizonyították, hogy Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben nem születnek teljes megoldások a helyi problémákra, csak magunkra számíthatunk.
Szőcs Béla helyi tanácsos beszédében elmondta, egy közösséget legjobban a templom, az iskola és a temető jellemez: a templom, ahonnan indul az élet a keresztségben, az iskola, amely felkészít az életre, és a temető, a végső nyughely, amely nyitott könyvként tükrözi egy közösség mindennapjait, kapcsolatrendszereit. A tanácsos örömét fejezte ki, hogy sikerült megépíteni a végső nyugalom méltó helyét.
Csíkszereda, 2012. június 3.