(0 Szavazat)71 megjelenítés
Bálint Benczédi Ferenccel, a Magyar Unitárius Egyház püspökével, Máthé Ferenc főgondnokkal, valamint Simó Sándor esperessel tárgyalt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Szabó Barna megyemenedzser, valamint a megyei tanács alintézményeinek képviselői május 26-án. A Csíkszékre ritkábban látogató magas rangú küldöttség tagjaival az egyházi oktatásról, az egyházi alkalmazottak bérének kiegészítéséről, valamint gyermekeknek szóló ökumenikus táborozási lehetőségekről is beszélgettek.
Utolsó frissítés: kedd, 2014 május 27
Bálint Benczédi Ferenc kiemelte azokat a pozitívumokat, amelyeket a megyei tanácsnak köszönhetően a gyülekezetekben is megtapasztaltak: a megyei tanács szórványprogramja a sikeres együttműködés bizonyítéka, ugyanakkor az egyházi alkalmazottak bérének kiegészítése is nagy segítség.
Borboly Csaba a további sikeres együttműködés reményében beszélt azokról programokról, amelyekből reményei szerint az egyházak is kiveszik a részüket.
– Hiszünk abban, hogy a történelmi egyházakra alapozva, tapasztalataikat felhasználva sikeresen léphetünk előre. Be kell látnunk, hogy vannak olyan dolgok, amiket az egyházak jobban csinálnak, azt pedig rájuk is kell hagyni. Ellenben számítunk a lelkészek segítségére például a Kisfalu programunkban, hiszen sok esetben ők képviselik az értelmiségieket a településeken – fejtette ki Borboly Csaba meglátásait.
Simó Sándor, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör Esperesi Hivatalának vezetője elmondta, hogy a Hargita megyei vezetők egyházbarát politikát folytatnak, a támogatások pedig ösztönzően hatnak a lelkipásztorok munkájára.
– Hargita megyében is elindult az unitárius segélyszervezet, a Gondviselés munkája, a lókodi öregotthonban 40 rászoruló idős beteget gondoznak. Jó tapasztalataink vannak a Hargita megyei tanfelügyelőséggel is. Mi is felelősséget érzünk a diákok iránt, ha az oktatás akadályokba ütközik, mert nincs erre megfelelő terem, az unitárius egyház – ha van az adott településen megfelelő épülete – kész tárgyalni ezek átadásáról – mondta az esperesi hivatal vezetője.
Szabó Barna megyemenedzser a megyében újabban megalakult szakmai klaszterekkel való együttműködésben rejlő lehetőségeket részletezte, ugyanakkor kitért a Recultivatur programra, amelynek részeként az egyházi látványosságokat is fontos turisztikai célpontként lehetne beállítani.
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője az Őrangyal program évek óta zajló sikeres működését emelte ki. Hozzátette, Székelykeresztúr körzetében nagy szükség lenne a családban nevelkedő, fogyatékkal élő gyermekek foglalkoztatására, ebben a gyermekvédelmi igazgatóság szakemberrel is tudna segíteni, ahogy abban is, hogy a Gondviselés segélyszervezet minél hamarabb akkreditációt szerezzen a megyében, hogy a pályázati lehetőségeket kihasználhassa.
A beszélgetés végén a megyei-tanácselnök kijelentette, hogy a szórványprogramra ezentúl is figyelnek és keresik a folytatásra a lehetőséget, továbbá az év második felében két unitárius egyházi alkalmazott bérét támogatják. Arra is lehetőséget teremtenek, hogy Homoródfürdőn ökumenikus táborokat szervezzenek diákok, kisiskolások számára.
Csíkszereda, 2014. május 27.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)71 megjelenítés