Tanügyi, egyházi és vállalkozói összefogással népszerűsítenék a szakoktatást

Az egyházi levéltárak karbantartását támogatná a megyei tanács

(0 Szavazat)39 megjelenítés

Az erdélyi magyar történelmi egyházak Hargita megyei képviselőivel találkozott szeptember 19-én, pénteken Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Lukács Levente, a megyei tanács egyházakkal való kapcsolatok osztályának vezetője. A találkozón jelen volt Tamás József katolikus segédpüspök, Mátyás Károly és Portik-Hegyi Kelemen katolikus főesperes, Kántor Csaba református püspökhelyettes, valamint Simó Sándor és Lőrinczi Lajos unitárius esperes. 

Borboly Csaba közölte a jelenlévőkkel, hogy a találkozó célja elsősorban az oktatás ügyének a megtárgyalása, ezen belül is kiemelt szereppel bír a szakoktatás népszerűsítése, ebben pedig az egyházak is sokat segíthetnek. Mint ismeretes, Hargita megyében ettől a tanévtől kezdődően 25 szakiskolai osztály indulhatott, ebben az egyház képviselőinek meggyőző ereje is nagy szerepet játszott.  
– Jelen pillanatban a fiatalok elvándorlása a legnagyobb probléma, amivel a megyében szembe kell néznünk. Kevesen kapnak munkát a szakmájukban, illetve kevesen vannak azok, akik valóban kitanulnak valamilyen szakmát. A papjainknak nagy szerepe van a szülők meggyőzésében arra vonatkozóan, hogy nem kell feltétlenül egyetemre járnia a gyereknek ahhoz, hogy sikeres legyen az életben – fejtette ki a megyei tanács elnöke a találkozón.
A megbeszélésen több lehetséges módja is felmerült a fiatalok itthon marasztalásának. Nagyon sok faluban üresen állnak egyházi, illetve magántulajdonban lévő házak, egyre több a megműveletlen terület, miközben sokan azért vándorolnak el, hogy telekre és házra pénzt gyűjtsenek. Ha ezeket a kihasználatlan ingatlanokat a fiatalok rendelkezésére bocsátanák, akkor azzal segítenék megkapaszkodásukat – értettek egyet a résztvevők az egyeztetésen.
Borboly Csaba a megyei tanács Kisfalu programját is lehetséges megoldásként vetette fel, ennek segítségével ugyanis arra törekszenek, hogy az elszigetelt településeken azokat a körülményeket teremtsék meg, amelyeket a nagyközségekben, illetve a városokban élők élveznek.
Az egyházak képviselői felvetették annak a lehetőségét, hogy a szakoktatás népszerűsítésének ügyében a tanfelügyelőség, a lelkészek, valamint a magánvállalkozók egyeztessenek, találkozót szervezzenek, hiszen előbbi kettő tudja igazán, hogy milyen igényeik és terveik vannak a diákoknak és a szülőknek, utóbbiak pedig a piaci szükségleteket ismerik.
Az elvándorlás mérséklése egyébként szintén fontos téma volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (RMKDM) országos vezetőségi fórumán Maksán, 2014. szeptember 18-án. Borboly Csaba Gyakorlati módszerek körvonalazása a romániai magyarság elvándorlásának a megakadályozására címmel tartott előadást, amelynek szerkesztett változata elérhető a következő linken: http://www.borbolycsaba.ro/wp-content/uploads/2014/09/Maksa-2014szept181.pdf
A megbeszélés végén szóba került az egyházi levéltárak ügye is. Hargita Megye Tanácsa támogatja azok renoválását, hiszen fontos a történelmi jelentőségű, kutatást elősegítő egyházi iratok szakszerű tárolása. Az erre szánt összegről várhatóan a következő megyei tanácsi ülésen döntenek.

 

Csíkszereda, 2014. szeptember 21.
 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, április»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774