Sikeres sportnapok Gyergyóremetén

(0 Szavazat)74 megjelenítés

A Gyergyói-medence önkormányzatainak és Hargita Megye Tanácsának csapatai kaptak meghívást a november 22-én, pénteken Gyergyóremetén megtartott G 10 Sportnapokra. A minifoci, asztalitenisz- és sakkmérkőzést magába foglaló rendezvényt Gyergyóremete Polgármesteri Hivatala szervezte, Hargita Megye Tanácsa mindenik megmérettetésen képviseltette magát és sikeresen szerepelt. 

A sportvetélkedőket kitűnően megszervezték, ezért köszönet illeti a házigazdákat – számolt be Csúcs András, Hargita Megye Tanácsa Sportklub Egyesületének menedzsere.
A focitornán 5 csapat vett részt, és miután mindenki játszott mindenkivel, a megyei tanács csapata a második helyen végzett Gyergyószentmiklós mögött, míg a harmadik helyezést Vasláb alakulata érte el. Az asztaliteniszezők közül első lett Grosu Florin Vaslábról, második Bajkó Imre Ditróból, harmadik pedig a gyergyószentmiklósi Bardócz Ferenc. A sakkversenyt Ördög Róbert, Hargita Megye Tanácsának munkatársa nyerte, második helyezést ért el kollégája, Darvas Tibor, míg a harmadik helyen a gyergyóalfalvi Kiss Arnold végzett. A megmérettetésben részt vett Csúcs András is.


Csíkszereda, 2013. november 25.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, április»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774