Hargita Megye Tanácsa idén százezer lejjel támogatta az önkéntes tűzoltókat

A kászoniak a legsikeresebb pályázók

(0 Szavazat)120 megjelenítés

Átadták a Kászoni Önkéntes Tűzoltók Egyesülete által Hargita Megye Tanácsa pályázatán nyert tűzoltó védőfelszereléseket november 25-én, hétfőn a csíkszeredai megyeházán. Az idén megalakult tűzoltó-egyesület a megyében a legnagyobb, 23 ezer lejes támogatást nyerte meg, amelyből többek között a tűzoltáshoz szükséges bőrbakancsokat, gumicsizmákat, sisakokat, feliratos védőruhákat vásároltak.

András Zoltán, Kászonaltíz polgármestere köszönetét fejezte ki a megyei tanácsnak, hogy pályázati lehetőséget biztosított az önkéntes tűzoltóknak.
– Mint mindenhol, itt is nagyon nehéz a kezdet, hiszen a 25–30 fős tűzoltócsapat önkéntes munkáján kívül sok minden másra is szükség van: felszerelésre, öltözetre és járművekre. A Kászonokban nagyon gyakoriak az erdő- és legelőtüzek. Tavaly például 70 hektár erdő kapott lángra. Akkor az összes alcsíki önkéntes tűzoltócsapat összefogott, és együttes erővel sikerült a tüzet megfékezni. A most és a korábban átadott felszereléseknek köszönhetően pedig gyorsabban és hatékonyabban tudunk közbelépni hasonló esetekben – magyarázta a polgármester.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke üdvözölte a kászoniak kezdeményező munkáját, és gratulált nekik, hogy sikeresen pályáztak az intézmény kiírásán. Elmondta, 15 pályázatot bíráltak el kedvezően, ennek értelmében pedig 100 ezer lejt osztottak ki összesen. Hozzátette, hogy a Hargita megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelősége a megyei tanács által kiutalt pénzből vásárolhatott korszerű tűzoltóautókat. A régieket az országos felügyelőség más megyékbe szállíttatta volna, ellenben sikerült meggyőzni a vezetőséget, hogy a Hargita megyei önkéntes tűzoltók kapják meg azokat.
– Idén a kászoni önkéntesek voltak a legsikeresebb pályázók, összesen 23 ezer lejt nyertek. Az összegeket a polgármesteri hivatalnak osztottuk vissza, és a helyi önkéntes tűzoltók kapták meg. A megyei tanács nemcsak eszközvásárlással segítette a lánglovagokat, hanem a már említett autókon kívül továbbképzésüket is támogattuk az önrész kifizetésével más szervezetek pályázati kiírásain – mondta a megyeelnök.  
A sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen bemutatkozott a héttagú tűzoltóküldöttség, majd Pál István parancsnokhelyettes elmondta, bíznak benne, hogy katasztrófa esetén sikerrel használhatják az új felszereléseket. Mint mondta, elégedettek, hogy sok az önkéntes, az egyetlen gond, hogy nem mindig sikerül rendszeresen edzéseket tartani, mivel mindenki máskor elfoglalt. Hozzátette azonban, hogy nyáron, a napok hosszúsága miatt ezt könnyebben meg tudják oldani.
A találkozó végén Borboly Csaba jelképesen is átadta a parancsnokhelyettesnek az új tűzoltóruhákat.


Csíkszereda, 2013. november 25.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774