Az együtténeklés megtartó erő
(0 Szavazat)39 megjelenítés
– Az együtténeklésnek nagy szerepe van egy közösség életében, ezért támogatni kell a kórusokat – hangsúlyozta beszédében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a június 4-én, a nemzeti összetartozás napján megrendezett nagygalambfalvi kórustalálkozón, a református templomban. Az elöljáró arra bátorította a lelkészeket, kórusvezetőket, hogy pályázzanak a megyei tanácsnál fellépőruha készíttetésének, valamint előadásoknak a támogatására.
Utolsó frissítés: kedd, 2017 június 06
A találkozón fellépett a Vox Columbellae kórus a felvidéki Szepsiről, továbbá a parajdi, a bögözi, a kisgalambfalvi és a nagygalambfalvi református egyházközség kórusa. Részt vett a hajdú-bihari Mikepércs testvértelepülés küldöttsége is.
A rendezvényen Kántor Csaba esperes hirdetett igét, Kányádi György Attila házigazda lelkészként volt jelen, és részt vett Gyerkó Levente polgármester is. A prédikációról készült hangfelvétel elérhető Borboly Csaba erről szóló Facebook-bejegyzésében: https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1291306190916761
Az esemény szeretetvendégséggel zárult a helyi kultúrotthonban.
Csíkszereda, 2017. június 5.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)39 megjelenítés