KonfAktív regionális ifjúsági találkozó

Akcióban a konfirmandusok

(0 Szavazat)82 megjelenítés

A Bágyi Református Egyházközösség Hargita Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alap közreműködésével a konfirmandus korosztály számára aktivizáló és csapatépítő hétvégét szervezett október 13–16. között a Szeltersz-völgyi Szent Gellért Rehabilitációs és Rekreációs Házban. A 13–14 éves fiatalok festői környezetben tapasztalhatták meg a közösségben töltött idő élményét és a csapatépítés fortélyait. Továbbá a 45 fős csapatot sikerült elgondolkodtatni komoly teológiai kérdésekkel kapcsolatban is.

A találkozóra több helyszínről érkeztek fiatalok, Felsőboldogfaváról, Patakfalváról, Homoródszentmártonból, Bágyból, Zilahról, különböző érdeklődési körük ellenére hamar összerázódtak. A programban szereplő friss-ülj-fel! reggeli torna, csocsózás, élménypedagógiai játékok, photo-hunt, közösségi estek, tábortűz lehetőséget adtak a fiataloknak arra, hogy megtapasztalják a csapatszellem kialakulását, Isten jelenlétét a mindennapokban, valamint a Heidelbergi Kátéhoz és a Szentíráshoz kötődő előadások a református öntudat magatartását erősítették meg a résztvevőkben. Az ember által tönkretett világot s magát a tönkretett embert Jézus Krisztus teszi helyre, majd a Szentlélek által megszenteli a hívő életre, ezt a témakört próbálta négy lelkipásztor és vallástanár körbejárni, kiscsoportokban megbeszélni, mit jelent ez a mindennapi helyzetekben. A fiatalok sajtkóstolón is részt vehettek a homoródalmási kézműves műhelyben, ahol alkalmuk adódott  eredeti, ízes tehén-, juh- és kecskesajtokból válogatni. Az egymással és Istennel való kapcsolatukat legjobban a gitáros dicsőítések és imádságok során erősíthették meg.

A találkozó hangulatába bekapcsolódott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki felhívta a nyolcadik osztályba járó vagy afelé közeledő fiatalok figyelmét a pályaválasztás célszerű felelősségére megköszönve azt, hogy a találkozónak köszönhetően a megyét átívelő bilaterális kapcsolatok is kialakulnak.

A rendezvényt minden résztvevő otthon, saját gyülekezetében zárta egy énekes képvetítős bemutatóval. A szervezők remélik, hogy a fiatalok lelki-hitéleti fejlődésében ez a találkozó egy mérföldkő marad, amelyre büszkén tekintenek majd vissza talán egyházi fogadalomtételük napján.

Csíkszereda, 2016. október 17.


[ Ifjúsági hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, május»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774