Arculatváltás és átszervezés a hivatalban
(0 Szavazat)172 megjelenítés
Öt állást szüntettek meg, és további kilenc fegyelmi eljárás még zajlik, ugyanis több beruházás elakadt, és emiatt európai uniós pályázatokról maradt le Hargita megye – közölte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke a november 19-i, csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyet a csíkszeredai Megyeháza Galériában tartottak a megyei tanács átszervezéséről, amelyet a testület a pénteki rendkívüli ülésén hagyott jóvá. Emellett több vezetői állást is megszüntettek vagy alacsonyabb besorolásba helyeztek, a vezérigazgatóságok többségét pedig igazgatóságokká alakították át, sorolta a megyei tanács elnöke.
Utolsó frissítés: péntek, 2020 november 20
Borboly Csaba azt is elmondta, hogy a választási programban bemutatott 13 pont mentén szeretnék átalakítani a hivatal működését, hogy az minél hatékonyabb legyen, és egy emberközelibb hivatal épüljön.
– A választási kampányban bemutatott 13 pont nem politikai szlogen, konkrét terveink vannak ezek mentén. A járványidőszak tapasztalatait is figyelembe véve úgy alakítottuk át a struktúrát, hogy az igazgatóságok egymás között is hatékonyan tudják megosztani az információt, és ezáltal csökkenjen egy-egy ügy megoldásának ideje. Csökkentenünk kell a bürokráciát, a járványidőszak erre rákényszerítette az intézményeket, és kissé gyorsította a folyamatot. Erre irányul az RMDSZ járványkezelési és gazdaságélénkítő programja is, hogy helyezzék a helyi önkormányzatok és megyei közegészségügyi igazgatóságok hatáskörébe a gazdasági tevékenységeket, az oktatás felfüggesztését és a települések karanténba helyezését – mondta el Borboly Csaba.
A megyei tanács elnöke ugyanakkor sajnálattal jegyezte meg, hogy több más hivatalban visszarendeződés figyelhető meg, ugyanis ismét papíralapú dokumentumokat kérnek. Mint korábban említette, a megyei tanács testületében csökkentik a papírhasználatot, az ehhez szükséges táblagépek már korábban megérkeztek, de év elején a közegészségügyi igazgatóságnak adták használatra.
Az átszervezés részeként a Megyeháza Galéria koordinálását a Hargita Megyei Kulturális Központ veszi át. A menedzsment-vezérigazgatóságot korábban két kisebb igazgatóságra osztották (kommunikáció és humán erőforrás, valamint menedzsment és nemzetközi kapcsolatok). A menedzsment és nemzetközi kapcsolatok igazgatóságra most az elemzőirodát helyezték át a gazdasági vezérigazgatóságról. A közigazgatási osztályt pedig a főépítészeti igazgatóságnak rendelik alá.
Borboly Csaba ugyanakkor elmondta, hogy a járványidőszak alatt több kollégája a napi tevékenysége mellett többletfeladatokat vállalt a lakosság tájékoztatásában, szervezésben, rendeletek nem hivatalos magyar nyelvre fordításában, valamint az intézményhez forduló személyek eseti problémájának megoldásában.
A struktúrák átszervezése mellett a hivatal fokozatosan arculatváltáson is átesik. Ennek egyik első lépése egy új logó használata, amelyet a megyeháza homlokzatán lévő óra inspirált.
https://prezi.com/view/E99BVpdmw7AfkF5HDFhr/
Csíkszereda, 2020. november 19.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)172 megjelenítés