2018-ban kiemelt figyelmet kap az ifjúság
(0 Szavazat)55 megjelenítés
Játszva tanítja meg a gyerekeket a természet ismeretére, hagyományainkra és kultúránkra a Kalibáskő Gyerekvilág Egyesület által működtetett Kalibáskő Erdei Iskola. Hargita Megye Tanácsa eddig is partnere volt az egyesületnek, de a továbbiaknak kiterjesztenék az erdei iskola programot, még több támogatást biztosítva, azt szeretnék elérni, hogy minden Hargita megyei gyerek tudjon hozzáférni a tevékenységekhez. Továbbá Hargita Megye Tanácsa 2018-ra meghirdette az ifjúság évét, amelyben kiemelt jelentőséget fog kapni az erdei iskola program. Erről az egyesület vezetőségével egyeztetett Borboly Csaba megyeelnök szombaton, obtóber 28-án, amikor ellátogatott az erdei iskolába.
Utolsó frissítés: hétfő, 2017 október 30
Az egyesület konyhai eszközöket vásárolt a megyei tanács pályázati támogatásával, amelyre a Mit sütsz kis szűcs? elnevezésű programjuk keretében pályáztak. Szombaton, Borboly Csaba látogatásakor éppen szilvalekvárt főztek a gyerekek.
Ferencz Levente, az egyesület alapító tagja elmondta, a Mit sütsz kis szűcs? program célja a termőföld népszerűsítése és a kiskertek hagyományának felélesztése. A gyerekek ültetik el a növényeket, majd begyűjtés után fel is dolgozzák. Egyre nagyobb az érdeklődés a program iránt, hisz mindenkinek van mit tanulni belőle, tette hozzá Ferencz Levente.
Az egyesület egy év alatt nyolcezer gyereket foglalkoztat, tevékenységük alapja a természet, hagyományaink és kultúránk ismerete. Borboly Csaba együttgondolkodásra hívta az egyesület vezetőségét, mint mondta, a megyei tanács vállalja a közös munkát a tevékenység megerősítése és kiterjesztése érdekében.
– A gyerekek olyan ismeretekre tesznek szert, amelyek ma már sokszor vidéki környezetben is feledésbe merülnek. Szeretnénk kiterjeszteni a programot, összekapcsolni a tevékenységet a Hargita Megyei Művészeti Népiskola programjaival, erre még több forrást fordítana a megyei tanács. Mivel az egyesület tevékenysége hiánypótló, azt szeretnénk elérni, hogy minden Hargita megyei gyerek tudjon ehhez hozzáférni – fejtette ki Borboly Csaba.
A hasonló kezdeményezések és a programok támogatása része Hargita megye ifjúsági stratégiájának:
http://elemzo.hargitamegye.ro/wp-content/uploads/2016/02/Hargita-Megye-ifjusagi-strategiaja.pdf
Az erdei iskola programjának kiterjesztése és a hasonló tevékenységekkel való összekapcsolása érdekében az elkövetkezőkben több egyeztetésre kerül sor, tette hozzá Borboly Csaba. Továbbá elmondta, mindezt a népiskola keretében egy szakmai képzéssel erősítenék meg.
Az oktatási-nevelési központban a gyerekek ültetik el a tankertben a növényeket, ők gondozzák, és ősszel, miután begyűjtik, feldolgozzák. Ez alkalommal szilvalekvárt főztek, de például kenyeret is szoktak sütni. Hargita Megye Tanácsa felismerve ezen tevékenység fontosságát, eddig is partnere volt az egyesületnek, de a továbbiakban szeretnének kiemelten foglalkozni a programmal.
Csíkszereda, 2017. október 29.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)55 megjelenítés