Kétéves a Wellness Tusnád

Az élményfürdőnek nagy szerepe van a helyi turizmus fellendítésében

(0 Szavazat)45 megjelenítés

Működésének második évfordulóját telt házzal ünnepelte a tusnádfürdői élményfürdő, a Wellness Tusnád január 14-én a vendégeivel, tusnádfürdőiekkel, a helyi polgármesteri hivatal képviseletével, Borboly Csaba megyeelnökkel, valamint a wellness munkaközösségével együtt. Ez alkalomból az élményfürdő vezetősége kifejezte köszönetét a jelenlévőknek a számos pozitív visszajelzés miatt, amit a két év során kaptak.

Borboly Csaba is gratulált a Wellness Tusnád vezetőségének. Köszöntőbeszédében elmondta, a létesítmény a város javára vált, hiszen sok turistát csalogat a helységbe, ami az ismertség mellett profitot is jelent a helyieknek. Egyúttal a helyi önkormányzatnak is kifejezte gratulációját, mondván, Albert Tibor polgármester és Melles Mária alpolgármester a békés fejlődés alapjait tették le. Hozzátette, az ilyen megvalósítások példaértékűek, megyénk fejlődését szolgálják. Reméli, idővel más települések is büszkélkedhetnek hasonló eredményekkel.

A wellnessközpont születésnapjára szánt tortát Hargita Megye Tanácsának elnöke a polgármesterrel és az alpolgármesterrel együtt vágta fel.

Csíkszereda, 2016. január 17.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, január»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774