Képző központ kialakításával segítenék az önkéntes tűzoltók felkészülését

Folyamatosan bővül a szentegyházi lánglovagok felszerelése és szaktudása

(0 Szavazat)43 megjelenítés

- Tisztelet és becsület jár az önkéntes tűzoltóknak a tevékenységért, amit végeznek, nagyon fontos tényezőt biztosítanak a közösség számára, biztonságot. Egyik legfontosabb prioritás, hogy mennyire tudunk vigyázni magunkra, és mindarra, amink van, ebben pedig alapvető szerepük van a tűzoltóknak – köszöntötte Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke a szentegyházi lánglovagokat azon a szeptember 16-i egész napos ünnepi programom, amelynek keretében Bíró Barna Botond alelnökkel közösen átadták az önkénteseknek a megyei tanács tűzoltó programján kapott támogatásból beszerzett védőruhákat.

Hozzátette, a tűzoltókat tevékenységükben a megyei tanács is igyekszik segíteni, pályázatán keresztül egyre több önkéntes  alakulat felszerelése bővül, lassan, de biztosan a néhány évvel korábban alakult egyesületeknek már aránylag elfogadható mennyiségű eszköz áll a rendelkezésére a folyamatos pályázásnak köszönhetően. Továbbá felhívta a figyelmet a képzéseken való részvétel fontosságára, kifejtette már fel is merült az ötlet, hogy szükség lenne egy képző központra, ahol a tűzoltók folyamatosan gyakorolhatnának. Ezzel kapcsolatosan felhívást is fog szétküldeni a megyei tanács az önkormányzatoknak, és várják a visszajelzést, hol van erre alkalmas helyszín. Illetve javasolta az önkéntes tűzoltóknak, hogy eszközök beszerzéséhez, programok szervezéséhez továbbra is kérjék a helyi önkormányzatok, a kistérségi egyesületek segítségét. Szorgalmazta, hogy a jövőben helyezzenek nagyobb hangsúlyt a társadalmasításra, a médiában való megjelenésre a tűzesetek megelőzése és a fiatalok önkéntes tűzoltóságra buzdítása érdekében.

Bíró Barna Botond szintén a tűzoltók szerepére hívta fel a figyelmet:

- A tűzoltók kockáztatják a testi épségüket, akár az életüket is azért, hogy mások javait és életét biztonságban tudják. A megyei tanács feladata, hogy ezeknek az önkénteseknek a testi biztonságát védje, ezért pályázati programjain keresztül lehetőséget ad, hogy védőfelszerelésekre illetve szakképzésekre pályázzanak, mert fontos, hogy a védőfelszerelések mellett megfelelő szaktudással is rendelkezzenek, hogy tudják, hogy milyen helyzetben hogyan cselekedjenek. Hozzátette, jelenleg is folyamatban van egy képzés, amelyen a megyei tanács támogatási programja révén több udvarhelyszéki alakulat tagja is részt vesz.

A szentegyházi rendezvényre a környékbeli önkéntes tűzoltókon kívül hivatásos tűzoltókat is meghívtak, a rendezvény részeként bemutatót tartottak, valamint fellépett a Gold Band.

Az eseményről készült bejegyzés elérhető itt: https://www.facebook.com/borbolycsaba/photos/a.358855334161856.73407.215328865181171/1380510995329613/?type=3&theater

Csíkszereda, 2017. szeptember 17. 


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, május»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774