Jól halad a Hargita megyei önkéntes tűzoltók felszerelések

Komolyan veszik munkájukat az önkéntesek

(0 Szavazat)47 megjelenítés

„Dicséretben” részesítette Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke a Hargita megyei önkéntes tűzoltókat a keddi, augusztus 22-i Székelyudvarhelyen tartott sajtótájékoztatón. A Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Szakmai Egyesülete által szervezett tájékoztatón az alelnök elmondta, hogy sok helyről hallatszik a Hargita megyei önkéntesek tettre készsége. Mint mondta most már annyira sikerült felszerelni a megye önkéntes tűzoltó egyesületeket, hogy egyre többen pályáznak képzések támogatására.

- A megyei tanács és a helyi önkormányzatok a kovász szerepet töltik be. Örvendetes, hogy egyre több képzést szerveznek a megyében ez meglátszik az önkéntesek helytállásában is. Közösségeinken belül biztonsági érzetet teremtenek, amelyet továbbra is igyekszünk támogatni a pályázati kiírásaink révén, amelybe mindig igyekszünk különböző tevékenységek támogatását belefoglalni – mondta Bíró Barna Botond.

Albert Csaba az egyesület elnöke beszámolója szerint az egyesület négy benyújtott támogatás kérését bírálták el pozitívan. A támogatásból védőfelszerelések beszerzése mellett augusztus 24. - szeptember 15. között Szentegyházán kilenc beosztott önkéntes továbbképzését támogatják, illetve szeptember 30-án ötödik alkalommal szervezhetik meg a Szent Flórián vándorkupát, amelynek idén Székelyudvarhely lesz a házigazdája. Mindezek mellett kis füzetek nyomtatására is sikeresen pályáztak, ennek kapcsán Albert Csaba örömének adott hangot, hogy a második kiadáshoz érkeztek, hiszen a lakosság ez irányú tájékoztatása nagyban hozzájárul a közbiztonság növeléséhez.

 

Csíkszereda, 2017. augusztus 22.


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, május»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774