(0 Szavazat)107 megjelenítés
A 2015-ös nyári karbantartási program részeként végzett javítási munkálatokat Hargita Megye Tanácsa a Csibát és Csíkcsicsót összekötő 123F jelzésű úton. A munkálatok során 1,5 kilométeren javították az utat, ahová kilométerenként 300 köbméter törtkövet használtak, a megfelelő vízelvezetési munkálatok mellett a padkavágás és a sánctakarítás is megtörtént.
Utolsó frissítés: péntek, 2015 november 20
Incze Csongor, a megyei tanács karbantartásokért felelős alelnöke elmondta, azért késtek a nyári karbantartás munkálatai, mert a tavalyi nyertes prahovai cég sajnos nem végezte el a munkálatokat, de csak idén sikerült szerződést bontani vele.
– Három évig nem sikerült karbantartási munkálatokat végezni ezen az útszakaszon, de idén a másodszorra meghirdetett közbeszerzés nyertes cégével sikerült kétéves keretszerződést kötni, és jövőre is tudnak haladni a munkálatokkal – nyilatkozta az alelnök.
Csíkszereda, 2015. november 19.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)107 megjelenítés