Jó példák megismerésével, állami és uniós támogatással fejlesztik a szakoktatást

A mezőgazdaság megélhetést, jövőt biztosít

(0 Szavazat)117 megjelenítés

Motiválni kell a diákokat és szüleiket a szakma választására, be kell mutatni a jó példákat, be kell szerezni a magyar nyelvű tankönyveket, többek között ezek voltak a legfontosabb következtetései annak a csíkszeredai megyeházán tartott konferenciának, amelyet Hargita Megye Tanácsa szervezett az érintetteknek. A január 12-i találkozón Borboly Csaba megyeelnök, Becze István és Portik Erzsébet Edit megyei tanácsosok, Sebestyén Csaba képviselő, Percze László konzul, Görbe Péter főtanfelügyelő, Szabó Irén Ottilia, a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközpont igazgatója, Márton István, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének igazgatója és Csák László szakértő mellett szakiskolák és szakközépiskolák igazgatói, illetve az érintett települések elöljáró voltak jelen. Tóth Katalin Magyarország nemzetközi kapcsolatokét felelős helyettes államtitkára levélben üdvözölte a konferencia résztvevőit és gratulált a szervezőknek a szakoktatás felkarolásáért. Fazekas Sándor Magyarország földművelésügyi államtitkára pedig kihangosított telefonon keresztül csatlakozott a konferencia résztvevőihez.

Kistérségi szinten önerőből vagy európai uniós forrással elkezdték a fejlesztést a szakoktatás érdekében. De fontos a magyarországi támogatás is a tananyag és a tangazdaságok fejlesztésére, elvárásuk az igények összehangolása, mondta Borboly Csaba. Van előrelépés, fejtette ki, várhatóan a mezőgazdasági minisztérium is nyújt támogatást. Székelyföldben kell gondolkodni, tette hozzá Hargita Megye Tanácsának elnöke, hiszen bizonyos szakmákból elég egy szakosztály Székelyföld szinten, és vannak szakmák, amelyekből térségenként szükséges a képzés.

Perczel László konzul az általa közvetített üzenetben elmondta, az anyaország támogatja a szülőföldön való boldogulást, és ennek egyik alapja a mezőgazdaság. A magyar kormány hosszútávú célja az agrárgazdaság fejlesztése, amelybe illeszkedik a szakképzési rendszer. Megerősítenék a duális képzést és fejlesztenék a gyakorlati képzést.

Az utóbbi években javult a szakoktatás helyzete a mezőgazdasági szakok terén, számolt be Görbe Péter, jelenleg 9 líceumi és 13 szakiskolai osztály működik a megyében, ezek számát a jövő tanévtől bővítenék.

A mezőgazdasági oktatás hozzájárul ahhoz, hogy a vidéki ember meg tudjon élni, fejtette ki Sebestyén Csaba képviselő, a parlament mezőgazdasági, vidékfejlesztési és erdészeti szakbizottságának tagja. A családi gazdaságok biztosítják a jövőt és a megélhetést, de vezetésük szaktudást igényel, mondta.

Becze István, a megyei tanács vidékfejlesztési és mezőgazdasági szakbizottságának elnöke azt mondta, fel fog értékelődni a tudásalapú mezőgazdaság. Azt javasolta, vizsgálják meg a hátteret szakértők is, például a szakok akrreditálásának folyamatát, illetve hogy tavasszal szervezzenek az iskolák képviselőinek és a települések elöljáróinak magyarországi szakmai utat, ahol alkalom nyílik a beszélgetésre és a jó példák megtekintésére.  

A Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközpont egyéni tanácsadás és csoportos foglalkozás keretében is népszerűsíti a szakoktatást, illetve a szülők körében is, mondta Szabó Irén Ottilia igazgató, illetve arról is beszámolt, hogy a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökséggel közösen pályaorientációs platformot indítanak. Továbbá szintén fontosnak tartotta magyarországi tapasztalatcsere szervezését, véleménye szerint a diákokat kellene elvinni, hogy diákoktól hallják, hogy miért jó a szakiskola, illetve hogy miért érdemes gazdálkodni.

A Vidékfejlesztési Egyesület a Kiskertész programján keresztül népszerűsíti a gyerekek körében a gazdálkodást. Tavaly öt fóliasátrat ajándékoztak iskola osztályoknak, idén ugyanennyit szánnak a program résztvevői között kiosztani, számolt be Márton István. Az egyesület igazgatója hozzátette: további pályázatot írnak ki az iskolák támogatására, amelyre civilszervezetek pályázhatnak.

A Vidékfejlesztési Egyesület Kiskertész programja mellett mintagazdaságok látogatásának szervezésében segíti az itthoni szakoktatás, amely révén kisiskolásoknak mutatják be a jól működő gazdaságokat. Továbbá a tangazdaságok fejlesztését, létrehozásuknak segítését finanszírozta az egyesület.

Csák László szakértő azt mondta, az a cél, hogy akkreditált intézmények működjenek. Kis lépésekben lehet előre haladni, tette hozzá, jó példákat ott lehet látni, ahol a szakmai szervezetek, az iskola és az önkormányzat összefogtak a fejlesztés érdekében, mondta. Azt javasolta, az iskolák dolgozzák ki a teljes koncepciót, ne csupán a következő lépést, mert ott lehet hatékony lépéseket tenni, ahol van elképzelés.

Portik Erzsébet Edit legfontosabb lépésekként a diákok motiválását, a szakmák presztízsének visszaállítását, és az oktatáshoz a humán erőforrás meglétét nevezte meg.

A jelenlevő szakiskolák képviselői és a települések elöljárói beszámoltak arról, hogy milyen fejlesztésekre van szükségük, illetve milyen segítségre ezek érdekében. A konferencián a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola, a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola, a csíkszeredai Venczel József Szakiskola, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a gyímesfelsőloki „Szent Erzsébet” Római Katolikus Líceum, és a gyergyószentmiklósi Batthányi Ignác Szakkollégium igazgatói illetve tanárai számoltak be tevékenységükről és mutatták be elképzeléseiket.

Szükség van a jó példák megismerésére, ezekhez szakmai tanulmányutak kellenek. A Duna Régió Szakképzési Klaszter lehetőséget biztosít az oktatók kihelyezett képzésére. A magyarországi Hermann Otto Intézet szaktankönyvekkel támogatná az iskolákat. A szakok akkreditálását kérjék az iskolák a polgármesteri hivatalok segítségével. Fontos a szakmák megismertetése, népszerűsítése és a diákok motiválása, valamint a magyar nyelvű tankönyvek beszerzése. Az újabb feladatokkal kiegészítik Hargita Megye Tanácsa agrárstratégiáját, hiszen egy olyan koncepció kidolgozása szükséges a stratégia módosítására, amely egész Székelyföldön jól működik, összegezte a konferencián elhangzottak következtetéseit Borboly Csaba.

Csíkszereda, 2018. január 12. 


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, március»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774