Szabadidejükben is tanulnak a Hargita megyei diákok!

( Szavazat)51 megjelenítés
Homoródfürdő adott otthont a DÖKStart, azaz a Diákönkormányzati gyorstalpaló első hétvégéjének november 15–18. között. A 4 nap alatt 30 tanulni és fejlődni vágyó diák vette birtokába a hatos villát, melyet Hargita Megye Tanácsa biztosított a rendezvény számára csütörtök délutántól egészen vasárnap délutánig. Valamennyi résztvevő a három kiscsoport egyikébe került, hogy a képzéseken kívül a csoportvezetők segítségével még többet tanulhassanak, a tanultakat gyakorlatba ültessék, illetve azért, mert a csoportok versenyeztek is egymással. 
 A hétvége során a résztvevők DÖK-admimisztrációs, kommunikációs, pályázatírási, csapatépítési, rendezvényszervezési, játékelméleti, valamint motivációs képzéseken vettek részt. Az előadások hatását bizonyítja, hogy mindenik után sok kérdést tettek fel a képzőnek az aktuális témáról, és sok megvalósítandó célt tűztek ki maguk elé. Minden képzést csoportmunka követett, hogy a részrvevők elmélyítsék az újonnan szerzett tudást. A program igencsak sűrűre sikeredett, sok tudást kellett rövid idő alatt a fejekbe tölteni. „Sokszor éreztük, hogy már csak aludni van energiánk, de ilyenkor valahonnan csak előkerítettünk még egy kis tartalékot, és tettük tovább a dolgunk” – nyilatkozta az egyik résztvevő.
Annak ellenére, hogy a résztvevők idejük nagy részét a csoporttársaikkal töltötték, barátokat nemcsak abból a társaságból szereztek. Jó volt látni, hogy étkezések és nagy csoportos foglalkozások közben nemcsak csapattársaikkal, hanem a többi résztvevővel is kapcsolatot teremtettek. Igaz, hogy még előttük áll egy hétvége, de már most vasárnap is az a fanyar mosoly ült a résztvevők arcán, amely azt mondja, „örülök, hogy végre hazamehetek, de nagyon sajnálom, hogy egy hétig nem látlak”.
A megnyitó alkalmával a rendezvény támogatóinak képviselői is szót kaptak: Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Ifjúsági Alapítvány, továbbá Hargita Megye Tanfelügyelősége, Communitas Alapítvány, Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET), Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT), Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa (GYTIT), Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ), a szervezők ezúton is köszönik a segítségüket.
 
Csíkszereda, 2012. november 20.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, április»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774