NEVEZD MEG A LEGJOBBAKAT!

FELHÍVÁS
( Szavazat)143 megjelenítés
fiatalok/civilszervezetek/hivatalok részére
 
Hargita Megye Tanácsának Programok és alárendelt intézmények vezérigazgatósága idén is díjazni szeretné azokat a fiatalokat, akik kiemelkedő közösségi tevékenységet folytatnak, azokat az ifjúsági szervezeteket, amelyek a 2012/2013-as esztendőben fontos ifjúsági projekteket bonyolítottak le, valamint azokat a helyi ifjúságbarát önkormányzatokat, amelyek segítik az ifjúsági szervezeteket, programokat.
A díjazásra az Ifjúsági Nap Hargita megyében 2013 elnevezésű program keretében kerül sor 2013 májusában.
NEVEZD MEG A LEGJOBBAKAT! felhívással várjuk az önök által benyújtott javaslatokat, jelöléseket, hogy díjazni tudjuk és elismerésben részesítsük azokat a legaktívabb fiatalokat (14–35 éves korhatárig), ifjúsági szervezeteket, valamint polgármesteri hivatalokat, amelyek az ifjúság érdekében munkálkodnak vagy segítik a fiatalokat közösségépítő munkájukban.
A nyerteseket értékes könyvutalványokkal, kitüntetéssel és oklevéllel jutalmazzuk.
A díjazás négy kategóriában történik:
1. A közösségért kiemelten tevékenykedő fiatalok
Azokat a fiatalokat szeretnénk elismerésben részesíteni, akik a közösségépítést helyezték munkájuk középpontjába, sikeresen levezettek/közreműködtek olyan példaértékű, sikeres, már lezajlott közösségi projektekben, amelyek a megszerzett tapasztalatokat, a jó példákat terjesztik és alkalmazhatók más szervezetek tevékenységében is.
2. Diákönkormányzatok kreatív projektje
Azokat a diákokat díjazzuk, akik önkéntes munkájukkal, ötleteikkel leginkább bekapcsolódtak valamely diákszervezet/önkormányzat igazán sikeres programjába.
3. Modellértékű projektek
A díjat azoknak a szervezeteknek szánjuk, amelyek olyan példaértékű ifjúsági programokat, rendezvényeket vagy folyamatosan működtetett szolgáltatásokat mutatnak be, amelyek egyedi módszerekkel sikeresen zárultak vagy eredményesen működnek, mások számára követendő példát nyújtva.
Kizárólag ebben a kategóriában a díj elnyerésére a fentieknek megfelelő szervezet önmagát (is) jelölheti. A felhívásra jelentkezők vállalják, hogy a díj elnyerése esetén projektjüket az Ifjúsági Konferencián röviden bemutatják.
4. Ifjúságbarát önkormányzat
A díjakat azok az önkormányzatok kapják, amelyek tevékenységeiken és intézkedéseiken keresztül a településen élő fiatalok kezdeményezéseit mintaértékűen és folyamatosan támogatják.
Feltétel:
Ajánlás (amelyben kérjük megjelölni a díjazási kategóriát is) és rövid tevékenységi beszámoló, valamint néhány fotó (CD/DVD-n) a díjazásra javasolt személyről/szervezetről/önkormányzatról és a projektekről, valamint jelölési űrlap, amely itt letölthető.
Az ajánlásokat és jelölési űrlapokat Hargita Megye Tanácsához kérjük címezni, személyesen is be lehet nyújtani a megyei tanács székhelyére (Szabadság tér 5. szám, 208-as iroda).
Határidő: 2013. május 15.
További információk az info@civilszervezetek.ro e-mail címen, a 0266-207700, 1408-as belső telefonszámon vagy a megyeháza II. emeletén, a 208-as irodában igényelhetők. 
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774