Beszámoló az udvarhelyszéki Pedafórumról

( Szavazat)63 megjelenítés
Pozitív élményekkel feltöltődve, a csoportmunka örömének megtapasztalásával, a nehezen kezelhető gyermekekkel való munkában alkalmazható javaslatokkal, jópofa játékok emlékével térhettek haza az udvarhelyszéki fiatal pedagógusok az ötödik alkalommal megszervezett pedafórumról. A program helyszínét ezúttal az ivói Irgó Panzió biztosította, itt gyűltek össze a képzésre jelentkező pedagógusok. Voltak közöttük már „tapasztalt pedafórumosok” és újonnan jelentkezők is, összesen 17 oktatási intézményből.
 
A regisztrációt követő megnyitón a Hargita Megyei Tanfelügyelőség részéről Bartolf Hedwig főtanfelügyelő, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házától Burus-Siklódi Botond elnök, Hargita Megye Tanácsának részéről Sándor Barna tanácsos, a szervező Delphi Egyesület részéről pedig Lőrincz Csilla programfelelős üdvözölte a résztvevőket. Mivel a fórum immár az ötödik volt, a szervezők felidézték a korábbi fórumok pillanatait, és oklevéllel köszönték meg a leghűségesebb fórumlátogatóknak az elköteleződésüket.
A délután további részében a jégtörő, csapatépítő játékok kerültek sorra, nemcsak a résztvevők hangulatának oldásához járulva hozzá, hanem ötleteket adva számukra a gyermekekkel való szabadidős foglalkozások megszervezéséhez is.
Ezt Gergely István (Tiszti) előadása követte, aki tapasztalatait megosztva és a nehezen kezelhető gyermekekkel való kapcsolatban a saját viszonyulásmódunk fontosságát kiemelve vetett fel kérdéseket, továbbelmélkedésre érdemes gondolatokat.
A szombat a hagyományos reggeli tornával indult Lukács Levente vezetésével, majd egy csoportdinamikai játék állította kihívás elé a résztvevőket. Kiscsoportban kellett olyan szerkezetet összeállítaniuk a rendelkezésre bocsátott anyagokból, amelyen minél hosszabb ideig tudjon gurulni egy fagolyó. Bár a kezdetben munkára kiadott 90 perc soknak tűnt, a feladat hevében nagyon hamar elröpült az idő, és máris szállítani kellett az „építményeket” a zsűrizés helyszínére. A nyertes csapat kihirdetését követően a résztvevők megbeszélték a gyakorlat tanulságait, valamint a felmerült kérdéseket: először nagycsoportban, amit kiscsoportos feldolgozás követett. A már jól ismert szervezőcsapat (Kacsó Kati, László Laura, Lőrincz Csilla, Szalay Zsuzsanna, Varga Andrea) vezette ezt a foglalkozást, akárcsak az előző napi csapatépítést.
A szombat délután ismét az előadásé volt: Balázs Réka és Papp Adolf nem először tartottak előadást a pedafórumosoknak, de most is sikerült kivívniuk a résztvevők elismerését gyakorlati tanácsaikkal.
A záráskor a szervezők visszajelzéseket kértek a résztvevőktől, többek között arra vonatkozó javaslatokat is, hogy milyen témák kerüljenek terítékre a következő fórumokon. Végül mindenki átvehette a képzési hétvégéért járó oklevelét. Nemcsak témákat javasoltak a résztvevők, hanem megfogalmazódott bennük az önismerettel való foglalkozás igénye is.
E sikeres rendezvény természetesen nem valósulhatott volna meg a támogatók nélkül: köszönet illeti Hargita Megye Tanácsát a szervezéshez szükséges anyagi támogatás biztosításáért. De hálásak vagyunk azoknak az intézményeknek is, amelyek még hozzájárultak a fórum sikeréhez: Delphi Egyesület, Hargita Megyei Nevelési és Tanácsadói Erőforrás Központ, Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Hargita Megye Tanfelügyelősége, Udvarhelyi Infó Egyesület. Köszönet jár azoknak a cégeknek is, akik támogatásukkal járultak hozzá a minél jobb körülmények biztosításához: Silvoplant, Friskepan, Avicom S.A., Irgó Panzió, Harmónia Cukrászda, Merkúr, Villy Üdítő, Más Rádió és a Star Rádió. És persze köszönet a részt vevő pedagógusoknak, akik lelkesedése, pozitív hozzáállása nélkül nem jöhetett volna létre e nagyszerű rendezvény. 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774