Elkezdődött a 38. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó

Nekünk a harmadik, Krisztus által kijelölt utat érdemes választani

(0 Szavazat)87 megjelenítés

A csíksomlyói Szent István Kollégium udvara ad otthont az augusztus 12–16. között zajló Csíksomlyói Ifjúsági Találkozónak (CsIT), amelyre idén mintegy 700 fiatal érkezett. A harmincnyolcadik találkozó célja, hogy a 14-30 év közötti fiatalokat keresztény hitük erősítésében, elmélyítésében segítse, az Istent keresőket pedig közösségbe hívja, bátorítsa. Az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó Szentírásból vett mottója: „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke.”

A kedd esti ünnepélyes megnyitón a főszervező Gyulafehérvári Érsekség Ifjúsági Főlelkészsége nevében Tamás Barna és Veress Sándor ifjúsági lelkész, házigazdaként Böjte Csaba ferences szerzetes és a rendezvény támogatójaként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője köszöntőjében az evangéliumi békesség fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét.

– Három út áll mindannyiunk előtt: az egyik, hogy úgy csinálunk, mintha nem történne semmi, jól vagyunk. A másik lehetőség, hogy valaki oldalára odaállunk azzal, hogy neki van igaza, így eggyel többen lesznek a harcoló felek. Nekünk Krisztus mellé kellene állnunk, és hirdetnünk, hogy szeretettel, békével jobbá lehet tenni a földet. Találjunk ki egy élhetőbb és szebb világot – fogalmazott Csaba testvér.


Tamás Barna ifjúsági lelkész beszédében köszönetét fejezte ki Hargita Megye Tanácsának, hogy minden évben jelentős támogatást nyújt a találkozó megszervezéséhez, és idén rendelkezésre bocsátotta a Szent István Kollégium szomszédságában található tanulmányi központot is.

– Talán gyakorlatba ültethetnénk, hogy a politikusok mindig csak Böjte atya után beszéljenek, és akkor a mértékletesség, a bizalom és a szeretet jegyében hoznának meg döntéseket. Böjte atyát a közéleti pályám egyik meghatározó egyéniségének, gondolkodójának tartom – emelte ki Borboly Csaba megyeitanács-elnök. Beszédében rámutatott a fiatalok szerepének fontosságára, hogy az a sok keserűséget, ellenségeskedést, ami az elmúlt 25 évben begyűrűzött hozzánk, tudjuk feloldani.

Csíkszereda, 2014. augusztus 13.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774