Ifibörze

A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács közleménye

(0 Szavazat)34 megjelenítés

Eseménydús hétvégéje volt a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács önkénteseinek. November 18-án délután kezdődött a hagyományossá vált Ifibörze, amit Bozonton a Rubin Panzióban szerveztek meg.

Közel negyven fiatal vett részt az Ifibörzén, ahol a fiatal önkéntesek szervezeteinek bemutatására, tapasztalatcserére és együttműködések elindítására került sor. Szombaton az ismerkedéssel és a csapatépítéssel kezdődött a rendezvény programja. Ugyanakkor rendezvényszervezést is tanulhattak a fiatal önkéntesek Száfta Szendétől. Az előadások alkalmával műhelymunkákra és csapatépítő játékokra is sor került. A nap végén gitáresten vezethették le a nap fáradalmait, ahol közösen énekeltek az Alteregó együttes fiatal zenészeivel. Vasárnap Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke tartott előadást a fiataloknak, aki kihangsúlyozta, nagyon fontos a szervezetek közötti kommunikáció. „Egymás rendezvényeit tudjuk ezáltal segíteni, és nem egymásra szervezni. De ugyanakkor a közös dolgokban együtt lehet működni, és a hiányosságokra is könnyebb megoldást találni. Több ember, nagyobb csapat, több munkát tud elvégezni, ezáltal a rendezvények színvonala is emelkedhet. De az is fontos, hogy egymást nem csak munkával, hanem ötletekkel is tudják segíteni az önkéntesek. Az ötletek pedig színesebbé és érdekesebbé tudják tenni a rendezvényeket.” Ugyanakkor elmondta, hogy ő is sokat önkénteskedett, ezért átérzi az önkéntesek munkájának a súlyát, ezért is tartja fontosnak, hogy támogassa az önkéntesek kezdeményezéseit. Ezt követően a fiatalok bemutathatták egymásnak a saját rendezvényeiket, programjaikat, amiket közösen megvitattak és próbáltak együttműködési lehetőségeket találni. Döntés végül csak annyiról született, hogy a jövő év elején elindítanak egy olyan közös programot, amibe mindenki bekapcsolódik, és ebből összehoznak egy közös Kárpát-medencei rendezvényt, mert úgy ítélik meg, hogy szükség lenne az ilyen együttműködésekre is.

A kétnapos rendezvényt a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács szervezte Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány támogatásával.


[ Ifjúsági hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774