Hivatalossá tették Hargita és Tolna megye kapcsolatát

A testvérmegyei együttműködésnek gazdasági téren is pozitív hozadéka van

(0 Szavazat)46 megjelenítés

Testvérmegyei szerződést írt alá ma, szeptember 2-án a magyarországi Kölesden Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Fehérvári Tamás, Tolna megye közgyűlésének elnöke. A korábbi baráti kapcsolat így hivatalossá vált a két megye között, a kapcsolatfelvétel a nemzetpolitikai államtitkárság pályázatán keresztül jött létre. A szerződés aláírását a tolnai megyenapok keretében szervezték meg.  

Az ünnepi eseményen a két megye küldöttsége mellett jelen volt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is, aki beszédében feladatként a keresztény kultúrkincsünk, hagyományaink, nemzeti függetlenségünk, európaiságunk megőrizését határozta meg. Mint elmondta, a nemzetpolitikai államtitkárság 2015-ben írta ki először a testvérmegyei kapcsolatok felvételét, erősítését segítő pályázatát, azóta közel ötszáz önkormányzatot értek el a programon keresztül. Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy ezt a lehetőséget kihasználta Tolna és Hargita megye is. Mint fogalmazott, a korábbi baráti kapcsolatok hozadéka ma már a gazdaságban is megmutatkozik, ezért nagy öröm, hogy hivatalosan is létrejött a két megye közötti kapcsolat.

Fehérvári Tamás elmondta, büszke arra, hogy sokat járt Erdélyben, ahol gyönyörű a vidék, és van valami különleges a levegőben. Mindig nagy élmény volt számára az erdélyi út, a kapcsolatokból pedig sok erőt merített, elevenítette fel emlékeit. Továbbá azt mondta, Tolna megye önkormányzata nyitott bármely kapcsolatra, amelyek emberi értékeket és sok pozitívumot hozhatnak. Az aláírástól számítva a két megye közötti kapcsolat él, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezt a kapcsolatot megtöltsék tartalommal, ami a jövőben sokat kamatozhat, fogalmazott a Tolna megyei elnök. Hozzátette: partnerek szeretnének lenni, kivenni részük a munkából, és azt szeretnék, hogy a Tolna megyeiek és a székelyföldiek között szoros kapcsolat legyen.

Közös feladat az értékteremtés és a közösségépítés, kezdte beszédét Borboly Csaba. Úgy fogalmazott, fontos, hogy megkeressék a követendő példákat, és tervezzék meg úgy a jövőt, hogy tudjanak egymástól tanulni. Olyan jó példákra van szükség, mint a Tolna megyei fotográfus, Escher Károly példája, aki nem Párizst vagy Bécset választotta, hanem Tolna megyében építette fel életpályáját, mondta. A testvérmegyei kapcsolat is jó példája a helyes útnak, és illeszkedik abba az útba, amelyet Magyarország választott a keresztény nemzetépítésért.

– Köszönetet mondunk a nemzetpolitikai államtitkárságnak munkájáért, amely nagyon sok közösség egymásra találását eredményezi. Elmúlt az az időszak, amikor tiltottak egymástól. Ma, amikor autópályák épülnek, a repülőgépekkel felgyorsult a kapcsolattartást, a testvérmegyei kapcsolatokból, a hasonlóságokból és a különbözőségekből tanulnunk kell – mondta Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Borboly Csaba a testvérmegyei kapcsolatot a testvérek közötti kapcsolathoz hasonlította, amely örömet, pozitív élményeket és feltöltődést nyújt.  A jó kapcsolatok már kialakultak, ennek ad keretet az aláírt testvérmegyei szerződés, amelyből minél többször tudnak töltekezni, mondta Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Borboly Csaba közösségi oldalán is beszámolt az eseményről:

https://web.facebook.com/borbolycsaba/videos/2105501909483663/

A Tolnai megyenapok keretében Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Potápi Árpád János jelenlétében felavatták szeptember 1-jén a kakasdi faluházat, majd részt vett a Hargita megyei küldöttség – Borboly Csaba megyeelnök, Becze István, Szentes Antal, Kolozsvári Tibor, Zakariás Zoltán, Rugină Dan-Ciprian, Ciobanu Adrian-George, Albert Mátyás, Kántor Boglárka, Portik Erzsébet Edit, Kolcsár András, Berde László, Sándor György megyei tanácsosok, Péter Zoltán, Siménfalva polgármestere, Csibi József, Madéfalva polgármestere, Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere, Györffy Gábor, Gyergyószárhegy alpolgármestere - részt vett a Tolnai megyei közgyűlés ünnepi ülésén.

A testvérmegyei szerződés aláírását megelőzően a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ kiállítását nyitották meg Kölesden a Kismegyeházán 22 erdélyi, magyarországi és bukaresti művész munkájából.

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes fellépett Kakasdon és Kövesden, illetve előbbi helyszínen vendégül látták a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Companyt is.

Kölesd, 2018. szeptember 2.


[ Nemzetközi hírek ]

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, március»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774