Hasonló munkát végeznek a politikusok és az önkéntes tűzoltók

Három provokatőr ötven szemeteszsákkal ellehetetleníti a munkájukat

(0 Szavazat)24 megjelenítés

Csíkborzsovára, az önkéntes tűzoltók megmérettetésére látogatott el május 18-án, szombaton Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki Ferencz Tiborral, Szépvíz község polgármesterével együtt köszönötte a részt vevő csapatokat. A versenyen a közép-csíki régió településeinek tűzoltói mérték össze tudásukat

– Ahogy a politikus sem végezheti el a tűzoltó munkáját, mivel nem rendelkezik az ő tudásával, helyzetismeretével, tapasztalatával, úgy nem szabad hagynunk azt sem, hogy provokatőrök oktalanul beavatkozzanak a politikusok munkájába. Hiszen egy népszerűnek tűnő, átgondolatlan, helyzetismeret nélkül végzett cselekedettel tönkretehetik egy egész közösség hosszú, következetes, kitartó munkáját. A probléma az, hogy az ötven szemeteszsákkal és a három provokatőrrel, akiket valószínűleg ugyanonnan támogatnak, mint Dan Tanasát, sikerült kiprovokálni egy nagy cirkuszt. Ennek az lett az eredménye, hogy ma már a román politikuosk, a román közvélemény, az országos média teljesen mellőzi a dormánfalvi polgármester illegális, kegyeletsértő cselekedetét, a betontemető építését – mondta a vetélkedő megnyitóján Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki a provokatőrök akcióját ahhoz hasonlította, mint amikor valaki tarlóégetést akar végezni pár négyzetméteres területén, és leégeti az egész erdőt, falut, vidéket.

A borzsovai versenyen egyébként épp azon települések önkéntes tűzoltó-alakulatai vettek részt, amelyek a keleti határ mentén fekszenek.

– Azt is tudjuk, hogy ha sikerül megoldani a Csíkszentmártonhoz tartozó Úzvölgye területi rendezését, akkor következik Csíkszentgyörgy, Csíkpálfalva és Szépvíz község határának a rendezése. Hiszen ezeknek a településeknek ugyanúgy eltolták a határait, mint Csíkszentmártonnak. Ellenben a csütörtöki provokáció miatt újabb erőfeszítésekre van szükség, és kérdéses, hogy az illetékes intézmények – amelyek a dormánfalvi kegyeletsértést követően együttműködést mutattak szégyenükben – most mennyire állnak az ügy mellé – tette hozzá a megyei tanács elnöke.

Borboly Csaba arra kér mindenkit, hogy ne engedje magát befolyásolni, ne higgyen a provokátoroknak, és ne válaszoljon az ilyen akciókra. A cél továbbra is a megyehatár törvényes keretek között való rendezése – hangsúlyozta. A megyeelnök kérte az alakulatokat, vegyenek részt az úzvölgyi temető őrzésében, segítsenek annak megszervezésében, hogy mindennap legyen egy csapat, amely feltartóztathatja az esetleges provokátorokat.

Hargita Megye Tanácsa a pályázatai révén minden évben támogatja a tűzoltó-egyesületeket, ezekről bővebb információt a http://palyazatok.hargitamegye.ro/ oldalon olvashatnak.

A Borzsován készült videó megtekinthető itt:

https://facebook.com/borbolycsaba/?ref=bookmarks

Az úzvölgyi eseményekhez kapcsolódó térképek, dokumentumok elérhetők az http://uz.hargitamegye.ro oldalon.

Borboly Csaba provokációval kapcsolatosan megfogalmazott gondolatai az alábbi linken olvashatók:

https://www.borbolycsaba.ro/fontos-hogy-maradjunk-higgadtak/?fbclid=IwAR0Ga9DB3LNQ39cw9_gtKrn1QR7PoNy01yDpJ5nkOT7FL2CDq8oJS9f5tqo

 

Csíkszereda, 2019. május 18.


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774