Példás együttműködés Hargita Megye Tanácsa és a Gyulafehérvári Caritas között
(0 Szavazat)72 megjelenítés
Nemcsak a szomszédos megyékből, hanem Közép-európai országok is érdeklődnek a Hargita megyében kialakult együttműködési modell iránt, derült ki hétfőn, május 23-án a megyeházán a Gyulafehérvári Caritas által szervezett sajtótájékoztatón, ahol ismertették a Hargita Megye Tanácsa által biztosított támogatást és a szervezet jövőbeni terveit. Péter György, a szervezet szociomedikális ágazatának igazgatója beszámolója szerint az évek során egyedülálló együttműködés jött létre a megye helyi önkormányzatai, Hargita Megye Tanácsa és a Caritas között.
Utolsó frissítés: hétfő, 2016 május 23
Ez a partnerség felkeltette a szomszédos megyék önkormányzatainak és civilszervezeteinek érdeklődését, ugyanakkor Szlovákiából, Bosznia Hercegovinából és Moldovai Köztársaságból is volt megkeresés, idén pedig Koszovóból és Grúziából is érkezik delegáció. Júniusban pedig a belga és svájci nagykövetség kérte fel a szervezetet, hogy mutassa be a megyénkben kialakult együttműködési modellt. Az ágazati igazgató ugyanakkor kifejtette, a munkaügyi minisztérium évről évre kevesebb támogatást nyújt számukra, ami jelentősen megnehezíti tevékenységüket. – A jelenlegi 4 ezer emberből, amelyekkel foglalkozunk, kevesebb mint kilencszáz rászorulóhoz jutnánk el abból az összegből, amelyet idén előirányzott a minisztérium. Ennek ellenére folytatjuk tevékenységünket, és nem engedjük el senki kezét – hangsúlyozta az ágazati igazgató hozzátéve, hogy a helyi partnerségek és Hargita Megye Tanácsa támogatása nagyban hozzájárul a nehéz helyzet átvészeléséhez.
Hargita Megye Tanácsa és a Gyulafehérvári Caritas közötti együttműködés 15 évet ölel fel. Idén 15 pályázat sikeres elbírálását követően több mint 800 ezer lejjel járul hozzá a megyei tanács a szervezet tevékenységéhez. A legnagyobb összeget, több mint 400 ezer lejt az otthoni beteggondozásra fordítanak.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke gratulált a szervezetnek, amely innovatív kezdeményezéseinek köszönhetően olyan szociális hálót épített ki, amely a megye 66 településén jelen van, és számos emberen segít. – A jelenlegi jogszabályok hátráltatják a szociális gondozást, nem lehet pénz kérdése a rászoruló emberek segítése, a bukaresti standardizált összegek ellehetetlenítik a civilszervezetek munkáját. Ennek ellenére folytatjuk tovább az együttműködést, közösen kell fellépnünk a problémákkal szemben, meg kell vizsgálni, mit tehetünk még a kistérségek vagy a Leader-csoportokkal is együttműködve. Ha hagyjuk megfojtani a szervezetek tevékenységét, nem marad, aki foglalkozzon hozzátartozóinkkal – fejtette ki a megyeelnök örömének adva hangot, hogy a Caritas tevékenysége a fiatalokról is szól, elősegítve elhelyezkedésüket, és hozzájárulva, hogy a megye munkaerőpiacát erősítsék.
Elekes Zoltán, a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője szerint a Caritas a legnagyobb partnerük a megye szociális ellátása terén. Mint mondta, az országban egyedüli az a kezdeményezés, amelynek köszönhetően majd minden településen van most már otthoni beteggondozás, együttműködve a megyei tanáccsal és a helyi önkormányzatokkal.
Ludescher László, a Caritas szociális ágazati igazgatója szerint a szervezet tevékenysége a fogantatástól az élet utolsó pillanatáig elkíséri a rászorulót. Külön üdvözölte a megyei tanács múlt heti, a május 18-i Csicsóban megtartott rendkívüli tanácsülésen bejelentett támogatási szándékát, amelynek értelmében tíz gyermekelszállásolási központot hoz létre a szervezet, amely a megye peremvidékein élő gyerekeken kíván segíteni. Ezen központok mindegyike 24 gyereknek nyújtana segítséget, a költségek 25 százalékát finanszírozná Hargita Megye Tanácsa.
További információk a szociális tevékenységek támogatásáról a megyei tanács 8 éves beszámolói között olvashatók (http://hargitamegye.ro/upload/public/beszamolo/11_Szocialis.pdf).
Csíkszereda, 2016. május 23.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)72 megjelenítés