Hargita Megye Tanácsa támogatja a tehetséges diákokat

A járdaprogram célja a biztonságos közlekedési feltételek megteremtése

(0 Szavazat)54 megjelenítés

Gyergyóalfaluban, Gyergyóditróban és Oroszhegyen a megyei utak mellett épül járda Hargita Megye Tanácsa járdaprogramjából, a megvalósíthatósági tanulmányt elfogadta a megyei tanács március 28-i soros ülésén. Többek között rábólintott a döntéshozó testület a csíkszeredai megyeházán tartott tanácsülésen a KAP (Közös Agrárpolitika) projekt költségvetésére, amely a mezőgazdasági támogatásokhoz járul hozzá, illetve 60 ezer lejt különítettek el azon személyek díjazására, akik tevékenységükkel hozzájárulnak a megye értékeinek népszerűsítéséhez.  

A KAP projekt költségvetése 39 384 euró, amelynek kapcsán Borboly Csaba megyeelnök kiemelte, fontos azon gondolkodni, hogy mi lesz 2021 után a kohéziós alapokkal, azon belül a mezőgazdasági támogatásokkal.

Hargita Megye Tanácsa évek óta odafigyel azokra a személyekre, akik hozzájárulnak a megye hírnevének öregbítéséhez, díjazásukra idén 60 ezer lejt különített el a testület.

2018 az ifjúság éve Hargita megyében, ennek jegyében, de a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan is, 50 ezer lejjel segíti a tanács a fiatal tehetségeket a tantárgyversenyek támogatása révén. – Mivel a törvény nem teszi lehetővé, hogy a megyei tanács közvetlenül díjazza a kiemelkedően tehetséges diákokat, ezért a megyei tanács egy egyesületen keresztül biztosítja ezeket a támogatásokat, amelynek tagja. Ugyanezen az egyesületen keresztül ösztöndíjprogrammal is segítjük a tanulókat – emelte ki Borboly Csaba.

Továbbá a megyei tanács ez alkalommal 20 ezer lejt különített el a néptáncprogram finanszírozására.

Az ülésen Borboly Csaba beszámolt a décsfalvi híd helyzetéről, miszerint egy cég megvásárolta azt a területet, ahol az átjárást tervezték biztosítani a Küküllőn keresztül. A vásárlás azután történt, hogy a megyei tanács illetékesei felmérték a terepet, ami gyanús fejleményként értékelt a tanács testülete. 

A különfélékben Chiorean Adrian, a műszaki vezérigazgatóság részéről a megyei utak állapotáról tájékoztatta a testületet, illetve terítékre került a rönkszállítók megbírságolása is, amely remélik, hogy hoz eredményt a probléma orvoslásában.

A testület döntéseiről Borboly Csaba élőben is beszámolt:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1551436524903725/?notif_id=1522242247823537&notif_t=live_video_explicit

Csíkszereda, 2018. március 28.


[ Ifjusági hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, március»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774