Hargita Megye Tanácsának vezetősége a tervezővel és a kivitelezővel egyeztetett
(0 Szavazat)75 megjelenítés
A DJ136A Korond és Atyha közötti útszakasz felújítási munkálatainak elkezdéséről egyeztetett szerdán, július 13-án Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, és Barti Tihamér alelnök a tervezővel, a kivitelezővel, a munkafelügyelővel, valamint a község polgármesterével. Megállapodtak, hogy a jövő hét elején elkezdik a munkálatokat az út első szakaszán, amely az Atyhán áthaladó részt jelenti. A felújítást azért nem kezdték el korábban, mert probléma adódott a tervben.
Utolsó frissítés: péntek, 2016 július 15
- Két éve próbáljuk megoldani a Korond-Atyha közötti útszakasz felújítási munkálatai kapcsán felmerülő nehézségeket, ezért felvetettük azt a lehetőséget, hogy, vagy elkezdődnek a munkálatok vagy felbontjuk a szerződést, mert nincs értelme vesztegetni az időt. Nem szeretnénk, hogy ez az év is úgy teljen el, hogy nem kezdődik el a felújítás, ezért is szerveztük ezt a megbeszélést a tervezővel és a kivitelező céggel. Ha lesz aszfaltút, fellendül a falu turizmusa is – osztotta meg Borboly Csaba a megbeszélést követő tájékoztatón.
- A mai konzultáción az első szakasz kapcsán kötöttünk megállapodást, eszerint újratervezik a mennyiséget, az út szélességét. A mai nap folyamán kiszámítják a szintezést, és miután ez megtörténik, a jövő héten indulhat a munkálat, ezt követően pedig az aszfaltozás – részletezte Barti Tihamér.
Katona Mihály polgármester elmondta, ezen útszakasz felújítása nem csak a falu életében fontos, nem csak az itt élőknek jelent majd örömet, hanem a környéket látogató turistáknak is.
Csíkszereda, 2016. július 13.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)75 megjelenítés