Gyűjtik a tapasztalatokat a székelyföldi lassú és zöld turizmus megvalósításához

A Duna–Gerecse turistakártya-rendszerrel ismerkedett a Hargita megyei küldöttség

(0 Szavazat)94 megjelenítés

Észak-Komáromban, Szlovákiában ismerkedett a partnerszervezet tevékenységeivel és nyertes projektjeivel Hargita Megye Tanácsának küldöttsége, az INSiGHTS – Integrált stratégiák a lassú, zöld és egészséges turizmus fejlesztésére című projekt negyedik kétoldalú találkozóján, amelyet április 24–28. között szervezett meg a projekt vezető partnere, a Pons Danubii Európai Területi Társulás. A szakmai program és a helyszíni szemle két ország területét, ezen belül három települést érintett, a projekt szlovákiai és romániai partnereinek részvételével, valamint a helyi érintettek is meghívást kaptak.

A Hargita megyei csapat a Duna–Gerecse regionális desztinációmenedzsement-szervezet jó gyakorlatairól, ezen belül a Duna–Gerecse turistakártya-rendszer előnyeiről is tájékozódott. A rendszer amellett, hogy nagyon jó marketingeszköz, és számos kedvezményt biztosít, különböző mutatók monitorozására is lehetőséget nyújt. Mint arról már beszámoltunk, Hargita megyében egy okoskártyarendszer, mobiltelefon-alkalmazás létrehozása a projekt egyik fő célja, ehhez hasznos a mostani tapasztalatszerzés, nyilatkozták a résztvevők.

Másnap Magyarországra, Tatára látogattak, ahol a néhány éve európai uniós finanszírozással kialakított Fényes tanösvényt járták be, amelynek látogatottsága évről évre növekszik, és ismerkedtek a vizek városával. Az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban tartották a szakmai előadásokat, a CEEweb szervezet tanácsadója tartott bemutatót a turisztikai termékfejlesztésről, ezt követően pedig a magyarországi és szlovákiai turisztikai desztinációmenedzsment-szervezetek tevékenységébe nyertek betekintést Hargita Megye Tanácsának munkatársai.

A harmadik napon a magyarországi Dél-Komáromban folytatódtak a helyszíni szemlék, és az aktív turizmusé volt a főszerep.

Az INSiGHTS a Duna menti országok turisztikai kínálatának vonzóbbá tételét célozza, ehhez társult Hargita Megye Tanácsa. Tizennégy partner indította el Ausztriából, Bulgáriából, Horvátországból, Magyarországról, Németországból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából. További információ található az alábbi linkekeken:

http://www.hargitamegye.ro/hirek/legendakra-alapozott-termekek-es-szolgaltatasok.html

http://hargitamegye.ro/hirek/minden-kistersegnek-rendelkeznie-kellene-legalabb-egy-okotermekkel.html

http://hargitamegye.ro/integrated-slow-green-and-healthy-tourism-strategies-insights-projekt.html

https://www.visitinharghita.ro/

Csíkszereda, 2018. április 27.


[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, május»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774