A szakemberhiány pótlására kerestek megoldást
(0 Szavazat)300 megjelenítés
Duális képzés indítása, szakoktatás és szakmák népszerűsítése a vállalkozók által az általános iskolákban, pályaorientációs beszélgetések, a cégek és iskolák vezetőinek összefogása az önkormányzattal, hogy közösen képzést indíthassanak, ezek lehetnének megoldások a szakemberhiány pótlására, hangzott el a Metagalax Kft. fémmegmunkáló gyárban szervezett szakmai megbeszélésen.
Utolsó frissítés: szerda, 2016 április 27
Az elmúlt időszakban többször is olvashattunk a sajtóban a szakoktatásról, a CNC vezérlésű gépek kezelésére való képzésről, ezekre reagálva döntött úgy Gál Sándor, a Metagalax Kft. vezetője, hogy gyárlátogatással egybekötött szakmai beszélgetésre hívja meg Hargita Megye Tanácsának elnökét, Borboly Csabát, a megyei tanács fejlesztési ügynökségének vezetőjét, Barabás Csabát, Csíkszereda alpolgármesterét, Szőke Domokost, valamint más vállalkozókat, mivel az említett témákról műhelyben a legérdemesebb beszélni, ott, ahol látható hogyan működnek ezek a dolgok. A beszélgetésen megosztotta tapasztalatait Stefan Buckhardt német származású vállalkozó, akinek Brassóban van cége.
- Hargita Megye Tanácsa 2013 óta foglalkozik a szakképzés, szakemberhiány problémával. Még nagyobb figyelmet kellene szentelni a vállalkozók, az oktatásban dolgozók és a politikusok közötti kommunikációra, közösen kell megkeressük a megoldást. Vonzóbbá kell tenni ezt a szakmát a fiatalok körében, minél több gyárlátogatást, pályaorientációs beszélgetést kellene szervezni már 5-8. osztályban, és ezekbe bevonni a szülőket is, meg kell értetni velük, hogy nem minden fiatal kell továbbtanuljon, irodai munkát végezzen, mert szükség van szakemberekre is. Nézzük meg, hogyan tudnánk ösztönözni a diákokat, például az önkormányzatok, a vállalkozók ajánlhatnának fel ösztöndíjakat, mert nekik is érdekük megfelelő szakemberek képzése. A cél, hogy indítsunk duális képzést – fejtette ki álláspontját a megbeszélésen Borboly Csaba.
Barabás Csaba beszámolt arról, hogy végeztek egy felmérést több mint tízezer alkalmazottat foglalkoztó vállalkozók körében és kiderült, az emberek kétharmada nem abban a szakmában dolgozik, amit tanult. A munkaerőhiány megoldása érdekében javasolta, hogy kössenek együttműködési protokollt a vállalkozókkal, a munkáltatók vegyenek részt osztályfőnöki órákon, szervezzenek minél több gyárlátogatást.
Gál Sándor elmagyarázta a résztvevőknek, hogy a CNC vezérlésű gépekre nemcsak a fémiparban van szükség, használják például az asztalos műhelyekben, a varrodákban is, a Metagalaxnál egy 35 éves magyar gyártású géppel dolgoznak. Elmondta, tíz évvel korábban még senki nem beszélt erről a témáról. Mivel nemrég kezdtek felfigyelni rá, szükséges, hogy tisztázzanak néhány dolgot, mint például azt, hogy az ilyen típusú gépek kezelését kortól és nemtől függetlenül bárki megtanulhatja, a kisebb gépeken a nők is tudnak dolgozni, mivel olyan modernek, hogy nincs szükség nagyobb erőfeszítésre. Arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak kevesebb és több szakmai tudást igénylő gépek, vagyis amelyik több tengelyes, az több tudást igényel, így az egy tengelytől el lehet jutni a hetesig. Ebben a szakmában is lehetőség van fejlődésre, több keresetre, a legnagyobb fizetés pedig 12 lej óránként, persze ehhez szükség van megrendelőre, munkára. Alátámasztotta, hogy valóban szakemberhiánnyal küszködnek, ezért szükség lenne összefogásra, hogy közösen szakképzést indíthassanak. Felvették a kapcsolatot a Székely Károly Szakközépiskolával, így onnan küldenek diákokat az esztergályos osztályból, hogy a Metagalaxnál végezzék a szakmai gyakorlatukat. Sajnos eddig a gyárban megfordult százötven diákból csupán kettőt tudtak alkalmazni. Már az a javaslat is megfogalmazódott, hogy indítsanak CNC vezérlésű gép kezelésére képző félosztályt, a szükséges gépek is megvannak hozzá, de egyelőre nem találtak senkit, aki ezt oktatná. Az a probléma is felvetődött, hogy azok közül, akik elvégeznek egy szakot, kevesen akarnak abban a szakmában elhelyezkedni, ezért szorosabb kellene legyen a kapcsolat a vállalkozók és a iskola vezetősége között, hogy tudják milyen szakemberekre van szükség. Az iskoláknak nem csak a képzésre, de a fiatalok munkába helyezésére is figyelnie kellene, fejtette ki Gál Sándor.
Szőke Domokos a városi önkormányzat részéről is felajánlotta segítségét, arra kérte Gál Sándort, hogy fogalmazzanak meg konkrét kéréseket, amelyek teljesítésében a hivatal is közreműködhet, mert ez hatékonyabb, mint stratégiák kidolgozása. Az alpolgármester kérésére Gál Sándor a nemrég szervezett állásbörze eredményéről is beszámolt, hat ember érdeklődött, közülük három fiatal, a továbbiakban felveszik a jelentkezőkkel a kapcsolatot.
A Metagalax vezetője azt is megosztotta a jelenlévőkkel, hogy idén októberben ünnepli a gyár fennállásának 25. évfordulóját. Jelenleg nincs elég megrendelő, tőke nélkül pedig nem lehet fejlődni, ebben a problémában is kérte az elöljárók segítségét.
Hargita Megye Tanácsa, a megyei tanács fejlesztési ügynöksége és a vállakozók közös javaslatára májusban folytatódik a szakmai megbeszélés egy másik szakirányú cég székhelyén.
Csíkszereda, 2016. április 26.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)300 megjelenítés