Gyakorlati javaslatok a szakképzés fellendítésére

Oktatásról szóló kerekasztal-beszélgetést szerveztek a megyeházán

(0 Szavazat)82 megjelenítés

A Duna Régió Szakképzési Klasztert ismertette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet április 27-én, hétfőn rendeztek a megyeházán. Részt vettek a megyei szakiskolák és szakközépiskolák vezetői, a megyei tanács alárendeltségébe tartozó felnőttképzési és oktatási feladatokat ellátó intézmények vezetői, vállalkozók, a témában érintett alapítványok munkatársai és önkormányzati vezetők.

A megyeelnökön kívül jelen volt Görbe Péter főtanfelügyelő, Szabó Barna megyemenedzser, Incze Csongor alelnök, valamint Ferencz Salamon Alpár és Burus-Siklódi Botond megyei tanácsos – előbbi az oktatási szakbizottság elnökeként, utóbbi egyben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének vezetőjeként –, továbbá Kolozsvári Tibor, a dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársa és a Sapientia EMTE csíkszeredai karainak képviselője is.

A klaszterben való együttműködési megállapodást márciusban írták alá Kecskeméten Kárpát-medencei szervezetek, intézmények, köztük Hargita Megye Tanácsa, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és a LAM Alapítvány. Ennek kapcsán a csíkszeredai megbeszélésen a megyeelnök gyakorlati együttműködési lehetőségeket vázolt. A klaszter keretében lehetőség nyílik arra, hogy a német–magyar szakképzési együttműködéshez hasonló magyarországi-erdélyi rendszert lehetne létrehozni a szakképzésben, ami mindkét országban elismert, úgynevezett különbözeti oklevél megszerzésének lehetőségét kínálja.

– A szakképzés EU-szerte felértékelődik és átalakulóban van. A modell mindenhol a német duális szakképzés. Magyarországon és Romániában is deklarált célja az oktatáspolitikának, hogy a német modellhez közeledjen, az erdélyi magyar szakképzés feladata pedig az, hogy ebben az igazodásban élen járjon, és ezáltal versenyképes legyen a román nyelvű szakképzéssel szemben. A klaszternek ebben kell segítenie – jelentette ki Borboly Csaba.

A résztvevők több olyan, a szakképzés jelenlegi helyzetével kapcsolatos aktuális kérdést, helyzetet vázoltak fel, amelyek a klaszter által biztosított együttműködésben irányt szabhatnak: a mentalitásváltás szükségességére hívták fel a figyelmet, kiemelték, hogy a tudatosításra, tájékoztatásra jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni, meg kell találni azokat a motivációs formákat, amelyek által a szakképzés a diákok számára is vonzóvá válik.
Az elhangzott javaslatok alapján Hargita Megye Tanácsa munkatársai összeállítanak egy javaslatot a Hargita megyei szakképzés fejlesztésére, és a részt vevő megyei intézmények, szervezetek, önkormányzatok közös aláírásával és támogatásával, a klaszter révén a magyar kormány elé terjesztik.

A Duna Régió Szakképzési Klaszterről bővebb információ található korábbi hírünkben, illetve videónkban: http://www.hargitamegye.ro/hirek/kozeleti-hirek/megalakult-a-duna-regio-szakkepzesi-klaszter.html

A szakoktatás problémája a prefektusi kollégium ülésének napirendjén is szerepelt

A prefektusi kollégium soros havi ülését tartották a megyeházán hétfőn délelőtt, amelyen Borboly Csaba a szakoktatás fejlesztésének fontosságára hívta fel a figyelmet, és beszámolt a probléma megoldása érdekében tartott eddigi konzultációiról.

– Célirányos eseményekre, versenyekre van szükség, amelyek változtatnának a társadalom szakoktatáshoz való hozzáállásán, hogy a diákok ne maradjanak szakma és munkahely nélkül az iskola befejezése után. A megyei tanácsnak számos próbálkozása van a megyei mutatók megváltoztatására, szeretnénk elérni, hogy több szakmai gyakorlat legyen a megyénkben lévő középiskolában, egyeztetések folynak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, valamint a munkáltatókkal is, hogy legyen több szakmai gyakorlat. Egy ipari park létrehozása is tervben van, ahol a fiatalok vállalkozásaikat működtethetnék – fogalmazta meg a gyűlésen a megyeelnök.

 

Csíkszereda, 2015. április 27.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, április»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774