Felszerelést kaptak a gyimesközéploki önkéntes tűzoltók

(0 Szavazat)26 megjelenítés

November 4-én, hétfőn délután került sor a gyimesközéploki tűzoltó szertárban a Hargita Megye Tanácsa által támogatott eszközök és felszerelések átadására a Gyimesközéploki Önkéntes Tűzoltóknak. 

Idén másodszor pályázott sikeresen a Gyimesközéploki Önkéntes Tűzoltóság, Hargita Megye Tanácsához. Köszönet Hargita Megye Tanácsának, aki 6000 lejjel és Gyimesközéplok tanácsának, aki 1500 lejjel támogatta az önkéntes tűzoltóságot, amiből 5 pár bakancsot, 4 pár ágyék csizmát, egy motor pompát, egy kompreszort és egy 500 literes tartályt vásároltunk.

Hargita Megye Tanácsa részéről Borboly Csaba elnök mondott beszédet, illetve adta át a felszereléseket, ugyanakkor gratulált a sikeres pályázatért és támogatásáról biztosította a tűzoltóságot a további tervek megvalósításában. Gergely Károly polgármester köszöntötte az egybegyűlteket és kiemelte az összetartást, amit tapasztalt a gyimesközéploki önkéntes tűzoltók között, továbbá elmondta, hogy a szomszédos községek is igénybe veszik és számítanak mindig a gyimesközéploki önkéntes tűzoltókra, ezért szükség van a felszereltség bővítésére folyamatosan.

A most kapott felszerelések, abban segítik az önkéntesek munkáját, hogy a kis súlyú, de nagy kapacitású motorpompa, hamar tudja biztosítani a víz utánpótlást, a kompresszor állandó nyomás alatt tartja az autók levegő tartájait, így azonnal lehet indulni, ha szükség, a bakancsok és csizmák, azok folyamatosan kellenek, a tartályt egy kisebb autóra szeretnénk felszerelni, amellyel szűkebb helyekre lehet bemenni. Ezekkel a védőfelszerelésekkel biztonságosabban lehet dolgozni, segíteni másokon.

(László J.-Miklós)


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774