Nem csak ápoljuk, őrizzük hagyományainkat, de meg is éljük azokat
(0 Szavazat)48 megjelenítés
Harmincadik kiadásához érkezett idén a Csűrdöngölő gyermek és néptánctalálkozó. A megyeháza előtti téren ropták a táncot a népviseletbe öltözött gyerekek június 1-én a megyenapok keretében.
Utolsó frissítés: kedd, 2017 június 06
– Azt szokták mondani rólunk, székelyekről, hogy olyan nép vagyunk, akik nem nagyon beszélnek, nem vagyunk egy szószátyárok. Keveset beszélünk és azt a keveset is mindig jól átgondoljuk, éppen ezért az adott szónak súlya van. Hagyományainkban a néptánc és népzene talán ezért foglal el központi szerepet. Ez egy jó lehetőség arra, hogy kifejezzük azt, amit szavakkal nem lehet. Bizton mondhatom, hogy mi nem csak ápoljuk, őrizzük hagyományainkat, de tiszta szívvel meg is éljük. Legyen ez egy üzenet, egy hazahívó szó mindazon fiataloknak, akik külföldön keresik a boldogulást, hogy ez a közösség haza várja őket és ezen értékek igazi fogódzót jelenthet nekik – mondta köszöntőjében Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának programokért felelős alelnöke.
Az ünnepségen jelen voltak a Bács-Kiskun megyéből érkezett orvosok is, akik a napokban Gyergyóremetén végeztek szűrővizsgálatokat. Az őket elkísérő Rideg László, Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is köszöntötte a táncosokat dicsérve a székelyek értékhordozó erejét.
– Ez a példa az ami tovább erősít bennünket is Bács-Kiskun megyében. Testvérmegyei kapcsolatunk egyik sarkköve lehet ez. A két megye számos városa között kialakultak testvér kapcsolatok. Az itt látott értékek bemutatása olyan értékek, amelyet minden egyes településen át kell adni az utókornak – fejtette ki a testvérmegyei elnök.
Hargita Megye Tanácsának népviseleteket támogató programjának köszönhetően az idei Csűrdöngölőn is látható volt, hogy azokat már használják a táncosok és szép képet mutatnak a találkozókon. A megyei tanács ugyanakkor a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest támogatva minél több településen szeretné oktatni és megszerettetni a néptáncot a megye fiataljaival, ugyanakkor az együttes szórvány turnéik révén is igyekeznek eljutni minél több szórvány településre.
Csíkszereda, 2017. június 1.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)48 megjelenítés