Európai ifjúsági karaván indul Borboly Csaba kezdeményezésére

Ne csak a nagyvárosi, hanem a vidéki fiatalokra is fókuszáljon az EU!

(0 Szavazat)74 megjelenítés

Európai ifjúsági karaván indítását kezdeményezte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke október 12-én, Brüsszelben az EU Regions – Partners for Youth című workshopon október 12-én, szerdán. Az előterjesztett, erről szóló szándéknyilatkozatot aláírták az esemény szervezői: Hargita Megye Tanácsa mint főpartner, az Európai Régiók Közgyűlése és a Régiók Bizottsága román delegációja mint társszervező, továbbá a Katalán Ifjúsági Főigazgatóság Spanyolországból, a Youth Forum európai ifjúsági szervezet, valamint a Heves és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat mint társult partner.

Ezenkívül a megyeelnök felhívására a workshop többi résztvevője is csatlakozhatott, így Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti (EP) képviselő is aláírta a dokumentumot. Az Ifjúsági Karaván (Youth Caravan) során a fiatalok közéletbe való bevonását célzó nemzetközi programokat szerveznének: fiatalok és döntéshozók találkozóit, eseményeket, amelyeken az ifjúsági szervezetek hallathatják a hangjukat, konzultációkat fiatalokkal az igényeikről, és a demokratikus közéletben való részvételre ösztönöznék a célcsoportot, aminek nyomán a döntéshozók konkrét lépéseket tennének. A karaván célcsoportját diákok, fiatalok, tanárok, oktatási és közigazgatási személyzet, fiatal munkavállalók, ifjúságpolitikai szakértők alkotják. A projekt lezárultával ifjúságpolitikai ajánlást fogalmaznak meg a begyűjtött tapasztalatok alapján.

A szándéknyilatkozat része Borboly Csaba Az ifjúsági téren folytatott európai együttműködés (2010–2018) című jelentése utóéletének, amelyet a Régiók Bizottsága (RéB) raportőreként készített, és idén februárban hagyták jóvá. Korábbi egyeztetésük szerint a dokumentumot összehangolják Bocskor Andrea magyarországi EP-képviselő jelentésével, aki ugyanebben a témakörben raportőr az EP részéről.

A szerdai workshop fő témája és célcsoportja a fiatalok voltak. Az esemény Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő moderálásával zajlott, aki elsőként Borboly Csabának adta át a szót. A megyei tanács elnöke röviden ismertette mind az európai felsőoktatás, mind az ifjúságpolitika témájában készített RéB-jelentését, és a belső migráció problémáját hangsúlyozta, ezen belül pedig a vidéki fiatalság hátrányos helyzetét. A belső migráció az európai fiatalok körében olyan mértéket öltött, hogy újra kell gondolni az ifjúsági együttműködés EU-s rendszerét, mondta. Nyomatékosította, hogy növelni kell a helyi és regionális hatóságok szerepét e helyzet kezelésében, és a fiatalok hazatérésének ösztönzésére biztosítani kell az erőforrásokat. Az említett hatóságok az ifjúságpolitika terén szerepet vállalnak a fiatalok körében tapasztalható nagyarányú munkanélküliség elleni küzdelemben, a kis vagy elszigetelt közösségekben élő fiatalok munkaerőpiacon való esélyegyenlőségének biztosításában, támogatják a regionális sajátosságoknak és szakmáknak megfelelő szakképzéseket, továbbá együttműködnek az érintettekkel azok igényeinek megfelelően, feltárva számukra az elhelyezkedési lehetőségeket. Borboly Csaba felhívta a figyelmet a jelenlegi ifjúságpolitika számos gyenge pontjára: a fiataloknak korlátozott lehetőségeik vannak a vállalkozásalapításhoz szükséges források elérésére, ugyanakkor a helyi és regionális hatóságok nem férnek hozzá azokhoz az anyagi forrásokhoz, amelyek által teljesíteni tudnák kötelezettségeiket a migráció és az integráció terén. Gyenge pont továbbá az a tény, hogy a szegényes oktatási rendszer kínálata nem passzol a munkaerőpiac igényeihez, aminek egyenes következménye a képzetlen fiatalok nagy aránya.

Borboly Csaba felhívta a figyelmet a múlt héten Kassán megrendezett EU YOUTH konferencia végén elfogadott Strukturált párbeszéd a fiatalokról című ajánlásra, amely olyan konkrét intézkedéseket fogalmaz meg az ifjúságpolitika terén, amelyek elősegítik a fiatalok társadalmi és gazdasági integrációját. Három dolgot emelt ki a dokumentumból, amelyet az ifjúságpolitikai RéB-jelentésében szintén hangsúlyozott: a sokféleség fontosságát, a fiatalok közvetlen politikai aktivitásának növelését, az ifjúsági szervezetek fontosságát

– Rajtunk, döntéshozókon is múlik, hogy olyan feltételeket teremtsünk, amelyek hazacsábítják fiataljainkat. Ez jelent infrastruktúrát, lakhatási feltételeket, munkalehetőséget, korszerű oktatási lehetőséget, kulturális feltételeket, minőségi szabadidős feltételeket egyaránt. Ezeket a célokat fogalmaztuk meg A székelyföldi politikus teendői az elkövetkező időszakban című dokumentumban, amely konkrét intézkedéseket ír elő a fiatalok körében egyre nagyobb mértékű elvándorlás csökkentésére. Viszont hiába foglalkozunk az utak javításával, amikor a fiatalok zöme nem tud autót vásárolni magának, vagy nem tudja önerőből fedezni a lakhatással járó költségeket. Oktatás, foglalkoztatás, társadalmi szerepvállalás – ezen három cél alapján kell közösen cselekednünk! – jelentette ki Hargita Megye Tanácsának elnöke. (Borboly Csaba helyszínen adott tévényilatkozata elérhető itt.)

A további előadók – Bocskor Andrea EP-képviselő, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elnöke, Szabó Róbert és Seszták Oszkár, Csák László Hargita megyei szakértő, valamint András Lóránd, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács alelnöke – egyaránt hangsúlyozták, Borboly Csabához hasonlóan, hogy nemcsak a nagyvárosi, mobilis fiatalokra kellene fókuszálnia az EU-nak, hanem a vidéki vagy hátrányos környezetben élő, kevésbé képzett fiatalokra is, a radikalizálódás ellen pedig a leghatékonyabb fellépés a munkanélküliség csökkentése. Szabó Róbert a csökkenő, elöregedő hevesi lakosságról beszélt, mint elmondta, a megyére szintén jellemző a fiatalok elvándorlása, ugyanakkor a helyi ipar növekedésével munkahelyek jöttek létre. Seszták Oszkár szerint az elvándorlás megfékezésére a megfelelő eszköz a kohéziós politika, amelyet erősíteni kell. Maria Grapini romániai EP-képviselő üdvözölte Hargita Megye Tanácsa kezdeményezését, és ismertetett néhány romániai jó gyakorlatot a fiatal vállalkozók és a fiatalok szakmai tapasztalatszerzésének állami támogatására. (Videó Maria Grapini felszólalásáról: https://www.instagram.com/p/BLdnzLFh4PT/; Bocskor Andrea előadásáról: https://www.instagram.com/p/BLdJLN8BU7F/) A workshopon részt vett Incze Csongor megyei tanácsos, Hargita Megye Tanácsa nemzetközi szakbizottságának elnöke is.

Winkler Gyula az elhangzottak összegzésében a szülőföld és az Európa iránti szeretet, illetve a helyi-regionális és európai identitás összehangolásának fontosságát hangsúlyozta, valamint azt, hogy erősíteni kell a fiatalok szerepét a demokratikus folyamatokban, amihez strukturált párbeszéd szükséges, amelynek során a döntéshozók meghallják az ifjak hangját, és annak alapján cselekednek.

A 14-ik alkalommal megszervezett esemény a régiók és városok európai hete (Open Days) keretében zajlik, amelyen 28 országból 187 régió és város küldöttsége vesz részt. Az október 10. óta tartó négynapos rendezvény az egyik legfontosabb esemény az EU regionális irányelvei mentén, amelyen régiós és városi közigazgatásban dolgozó tisztviselők, szakértők, oktatók és kutatók oszthatják meg egymással a regionális és városfejlesztés területén kialakult bevált módszereiket és ismereteiket.

A társszervezőként részt vevő Európai Régiók Közgyűlése a régiók legnagyobb független szövetsége Európában, 35 régió a tagja, Norvégiától Törökországig.

A workshopról képek tölthetők le a következő linken: https://www.flickr.com/photos/euwrc/albums/72157671617024824

Csíkszereda, 2016. október 12.


[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, március»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774