Felszentelték a bronz dombormű keresztutat a zsögödi templomban
(0 Szavazat)24 megjelenítés
Ünnepi szentmise keretében szentelték fel június 2-án a csíkzsögödi templomban azt a bronz dombormű keresztutat, amelyek Blaskó János szobrászművész készített. A dombormű a magyar állam támogatásával jött létre, az ünnepi szentmisén jelen volt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, Soltész Miklós államtitkár, Fekete Péter államtitkár, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. A misét Ft. Tamás József püspök celebrált, majd Sebestyén Ottó plébános a csíkzsögödi közösség nevében mondott köszönetet.
Utolsó frissítés: hétfő, 2019 június 03
A II. világháború után újjá kellett Európát építeni, a nyugati világ szabadságból, kultúrából és hitből épült fel, mondta Kövér László. A magyarság Szent István király óta részese Európa keresztény építkezésének. Nem szabad elfeledkezni a golgota keresztútjáról, hogy az ember szenvedésének van célja és értelme, tette hozzá. Áldozatra van szükség ahhoz, hogy az életet továbbadjuk. Mi magyarok is ezért éltünk túl mindent, ezért tudtuk megőrizni és újjáépíteni kultúránkat, és ezért tudjuk összetartozásában megerősíteni nemzetünket ma is, fogalmazott az Országgyűlés elnöke. Európában ma sem könnyű az élet, de a keresztény embernek a hite nyújthat védelmet, Európa pedig nem létezhet a kereszténység nélkül, zárta beszédét Kövér László.
Csíkzsögöd az a közösség, amely leginkább bemutatja, hogy mit szeretünk Székelyföldön, hogyan szeretünk építkezni, kezdte beszédét Borboly Csaba. Hitében erős a közösség, a városrész fejlődése példaértékű lehet, mondta a megyeelnök, aki hozzátette, hiszi, hogy ebben óriási szerepe van a hitnek. Az elmúlt napokban is jól vizsgázott Zsögöd, mondta, jó volt látni, hogy a keresztény Európáért, a magyarságért jól teljesít. Amikor fontos volt, össze tudtunk fogni, és jó volt látni szombaton Székelyföld legnagyobb kalákáját, azt az eseményt, amely végérvényesen kimondta mindenki számára, hogy Székelyföld igenis létezik, fogalmazott Borboly Csaba. Meg kell értse mindenki, hogy mi tesszük a dolgunkat, a nemzet keleti határait védjük, tette hozzá. Minden együttműködés a nemzet határainak védelmét jelenti, hisz nincs rendben, hogy hősi halottak sírja fölött betonoznak vagy lopakodva határokat húznak, mondta. Hozzátette, ebben a munkában szükség van az egyházra. Nem hibást kell keresni, hanem vállvetve harcolni, hogy gyerekeink számára olyan jövőképet tudjunk formálni, amiért érdemes itthon maradni és hazatérni, jelentette ki Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Egyházaink a csomópontjaink, ezek kötnek össze minket, és ezeket meg kell védeni, mondta Ráduly Róbert Kálmán. A gótikus, a barokk, a reneszánsz, és immár a kortárs elemek is jól megférnek egymással a zsögödi templomban, ahogy mi is különbözőek vagyunk, de Isten házában jól megférünk, fogalmazott. Hála elődeinknek, akik megvédték templomainkat, és továbbra is az egyházainkkal kell haladnunk azzal a hittel, hogy mindig lesz akinek azt mondani, hogy Isten hozott és Isten fizesse, zárta beszédét a polgármester.
Sebestyén Ottó plébános a csíkzsögödi közösség nevében köszönetet mondott Tamás József püspöknek, hogy jelenlétével megtisztelte az eseményt, a magyar kormánynak a támogatásért, Hargita Megye Tanácsa elnökének, Borboly Csabának, Ráduly Róbert Kálmánnak, Csíkszereda polgármesterének, hogy rendszeres támogatók voltak.
Csíkszereda, 2019. június 2.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)24 megjelenítés