Többfunkciós pályával bővült a létesítmény
(0 Szavazat)42 megjelenítés
Műfüves minifutballpályát avattak szombaton, április 16-án Farkaslakán. A labdarúgáson kívül teniszezésre is alkalmas a községben épülő sportbázis új, átadott része, amelynek elkészülését Hargita Megye Tanácsa támogatta a térségi Leader-akciócsoporttal közösen. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke és egyben a Sóvidék–Hegyalja Kistérségi Egyesület vezetője szerint Farkaslakán látszik a csapatmunka eredménye, jó irányban haladnak a község dolgai, ami a helyi vezetésnek köszönhető, és annak, hogy a lakosság is részt vállal a munkában.
Utolsó frissítés: hétfő, 2016 április 18
– Bízom benne, hogy a jövőben is folytatni tudjuk a közös munkát. Tennivaló van még, de helyi és megyei összefogással hasonló eredményeket érhetünk el – tette hozzá a megyeelnök.
Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere örömét fejezte ki amiatt, hogy a közös munka eredményeként a sportpálya fellendíti a község sportéletét. Az ünnepi beszédek után felavató torna következett, amelyen a község öregfiúcsapatai mérkőztek meg.
Csíkszereda, 2016. április 16.
.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)42 megjelenítés