Elhárult egy újabb akadály
(0 Szavazat)31 megjelenítés
Óvás és per miatt elhúzódott a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház intenzív osztálya új szellőztetőrendszerének procedúrája, így csak a héten adhatták ki a munkálatkezdési parancsot. Korábban, több mint egy hónapja a kórházat fenntartó Hargita Megye Tanácsa által meghirdetett közbeszerzés eredményét megóvta a kiírásra pályázó egyik cég, az Unicomp Kft., ám azt elutasította az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsa (CNSC). Ezt követően az említett vállalkozás pert indított, mire a bíróság visszavonatta a kezdési parancsot és leállította a munkálatokat, ami ugyancsak hátráltatta a folyamatot. A cég keresetét aztán ebben az esetben is elutasították. A terepet a kivitelezőnek csak mindezeket követően sikerült átadni, és most már elkezdhetik a munkát. A megvalósítás megszabott ideje hatvan munkanap.
Utolsó frissítés: kedd, 2015 október 27
A munkálatok a szellőztetőrendszer csövezetére vonatkoznak, a közbeszerzésre két cég, a bukaresti Unicomp Kft. és a brăilai Termhidro Kft. jelentkezett. A közbeszerzést utóbbi nyerte, ugyanis az Unicomp Kft. nem küldte be időben a kért kiegészítéseket, ezért kizárták, ezt megóvta, majd perelt, mint említettük, sikertelenül.
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház felújítása nagyszabású beruházás, amely rengeteg bürokratikus akadállyal jár. Az új szellőztetőrendszer kialakítása ennek a beruházásnak a része. A szerkezetet a kórház második és harmadik emeletére szerelik, a műtőkbe és a kórtermekbe is, ahol elsődleges funkciója a levegőcsere, vagyis a friss levegő biztosítása, valamint a légkondicionálás (hűtés és fűtés). A rendszer speciális levegőcserét hoz létre, nem találkozik a kimenő, illetve a bejövő levegő. A csövezet a kórtermekben és a műtőkben antibakteriálisan kezelt légcsatornákból áll, a kinti részre pedig alumínium- és horgonyzott részű elemek kerülnek a füstelvonás érdekében, ezenkívül a rendszer HEPA szűrőkkel van ellátva, amelyek nem engedik át a baktériumokat, úgynevezett steril szobákat lehet létrehozni. A csöveket Romániában gyártják, az inox antibakteriális kezelését országos szinten csak két cég képes elvégezni, amelyhez tartozik egy alapkezelés, valamint egy beszerelés utáni kezelés is.
Csíkszereda, 2015. október 27.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)31 megjelenítés