Elfogadták Borboly Csaba jelentését Brüsszelben

A konfliktust okozó fajokkal való együttélésről a Régiók Bizottságában 

(0 Szavazat)44 megjelenítés

A Régiók Bizottságának 127. plenáris ülésén, január 31-én este mutatta be A konfliktust okozó fajokkal való együttélés elősegítése az uniós természetvédelmi irányelvek keretén belül című jelentését Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a Régiók Bizottságának raportőreként.

A saját kezdeményezésű jelentés javaslatokat fogalmaz meg a környezetvédelmi irányelvek megfelelő végrehajtása mentén, az emberi tevékenység és a konfliktusos fajok közötti egyensúly javítása érdekében, ezen belül a prevenciós intézkedések teljes körű alkalmazása a konfliktusok, illetve károk megelőzése céljából.

A jelentéstevő kiemelte, hogy az emberi élet védelme megkérdőjelezhetetlenül elsődleges, és megengedhetetlennek tartja, hogy a nagyragadozók védelmére vagy a biodiverzitással kapcsolatos célokra hivatkozva egy tagállam ne teremtse meg a gyors és hatékony beavatkozáshoz szükséges intézményi és szabályozási feltételeket az irányelvekkel összhangban.

„Az irányelvek megfelelő végrehajtása céljából szükség van annak tudatosítására, hogy az emberi élet elsődleges fontossággal bír, a védett faj pedig morális értéket képvisel mind a tagállamok, mind pedig Európa számára” – hangsúlyozta Borboly Csaba a plenáris ülésen egybegyűlt kollégáinak.

A jelentés kitér arra is, hogy a nagyragadozók esetében – amelyek viselkedésük, fizikai és ökológiai jellemzőik és ösztöneik miatt jelentős kárt képesek tenni az emberi egészségben, akár életveszélyes sérüléseket is okozva, valamint nagymértékben veszélyeztetik a haszonállatok épségét és állatjólétét is – bizonyos régiókban nem elegendő az eddigi megközelítés, és ezért javítani kell a nagyragadozókkal kapcsolatos konfliktusok kezelésén. Ehhez pedig teljes mértékben ki kell aknázni a kutatás-fejlesztési projektek idevonatkozó tapasztalatait, hogy csökkenteni lehessen az embereket és a haszonállatokat érő hatásokat és a rájuk leselkedő veszélyeket.

 

Borboly Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy az ember és a konfliktusos fajok békés együttélését csak egy hatékony menedzsment alkalmazásával, monitoring rendszerrel tudományos alapokra támaszkodva lehet megőrizni, kihasználva az irányelvek által biztosított rugalmasságot.

A megyeelnök újra rávilágított arra, hogy jelentésében nem egy tagállam specifikus problémájáról van szó. „Ezt mi sem bizonyítja jobban , mint az emberek és nagyvadak együttélésével foglalkozó EU, hangsúlyozom EU Platform létjogosultsága.” – emelte ki, majd hozzátette, szavazataikkal a tagok nem csupán az emberi élet és tulajdon biztonságát támogatják, hanem az európai védett fajok megőrzését és környezetünk védelmét is.

Borboly Csaba elmondta, több kompromisszumon alapuló egyeztetést követően egy olyan végső jelentést terjeszthetett elő, mely a természetvédelem tekintetében is nagy lehetőséget jelent a továbblépésre.

„Azon országok képviselői, ahol nagyragadozók jelen vannak, továbbra is erős támogatást biztosítottak Borboly Csabának és sikerült azok véleményét is megfordítani, akik zsigerből elutasították a jelentést, ezek többnyire azok az országok voltak, ahol már nincsenek nagyvadak” – tette hozzá Csák László szakértő.

„Hiszem, hogy végre elkezdődött egy párbeszéd, ami eddig a szőnyeg alá volt söpörve és sajnálatos, hogy vannak, akiknek érdekében állt eddig az, hogy ne beszéljünk erről a sokakat érintő, valós problémáról” – hangsúlyozta.

„Ezzel a jelentéssel sikerült kimozdítani a holtpontról a konfliktusos fajok és az ember együttélésének ügyét Brüsszelben. Ez egyfajta felszólítás a román kormányzati szerveknek is, amelyek már hosszú idők óta struccpolitikát folyatnak a barnamedvék által okozott károkat illetően.” – mondta Lakatos Dorottya, Hargita Megye Tanácsa elemző irodájának munkatársa.

A jelentés elfogadása után Borboly Csaba élő videóban számolt be és mondott köszönetet mindazoknak, akik támogatták a jelentés elkészültét, hisz egy nagyméretű konzultáció előzte meg: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1497840990263279/

A megyeelnök elmondta, a jelentés kidolgozása során folyamatos egyeztetéseket folytatott a Szent István Egyetem professzoraival, Csányi Sándorral és Heltai Miklóssal, valamint számos hazai és nemzetközi intézménnyel és civil szervezetekkel is.

Borboly Csaba EPP frakción való felszólalása.

 

A plenáris ülésről készült fotógaléria itt érhető el.

Borboly Csaba Régiók Bizottsága keretében végzett tevékenysége a nagyvadak ügyében itt tekinthető meg.

Borboly Csaba jelentéséről bővebben a Régiók Bizottsága honlapján is olvasható.

 

Brüsszel, 2018. február 1.


[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, április»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774