Nem engedjük el a fiatalok kezét
(0 Szavazat)49 megjelenítés
Kicsengették a csíksomlyói Szent Anna Speciális Szakiskola diákjait május 13-án, pénteken. Idén összesen 19 végzős diákot búcsúztattak a tanintézmény tanulói, tanárai valamint Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Tanfelügyelőség képviselői.
Utolsó frissítés: kedd, 2016 május 17
Ez évben két osztály ballagását ünnepelték: 13 fiú asztalos, míg 6 lány készruha készítő szakmát tanult. Az ünnepséget a Jakab Antal Tanulmányi Ház zsúfolásig telt dísztermében tartották.
Jó tanácsokkal látta el a végzősöket Burus Csaba, a Szent Anna Speciális Szakiskola igazgatója, aki egyben tolmácsolta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének köszöntő sorait.
– Az embernek ahhoz, hogy élhessen, oltalmazó helyre, családra van szüksége, amely védelmet nyújt, ellenáll a viharnak. A Szent Anna iskolába járó gyermekeknek a tavaly átadott családi típusú házakban végre van egy megfelelő fészkük, amely biztosítja a fejlődésükhöz szükséges körülményeket. Mindannyiunk célja, hogy a gyerekeknek jobb jövőt biztosítsunk. Amit lehetett, eddig közös erővel megtettük, a gyerekek pedagógusainak viszont több munkájuk van, ezért fontos, hogy megőrizzék ők is a hivatásukba vetett hitet, hogy higgyenek a nevelés lehetőségében, munkájuk fontosságában, tisztában legyenek a felelősségükkel. Ez fontos lépés az itt tanuló gyerekek integrálódása érdekében. Esélyt kell adnunk mindenkinek, aki akar, tesz és alkot. Éreztetnünk kell, hogy minden gyerek fontos a társadalom számára – fogalmazott köszöntő soraiban a megyeelnök.
Hargita Megye Tanácsa képviseletében Csiki Anna a három legjobb tanulmányi eredményt elért végzős tanulót díjazta: Chiric Denisa, Bálint Réka és Antal Katalin vehette át a megyei tanács díját. Beszédében Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője további támogatásukról biztosította a végzősöket, mint fogalmazott, nem engedik el a fiatalok kezét. Az ünnepi beszédeket, köszöntőket követően zenés műsorral kedveskedtek a tanulók az iskolapadot elhagyó társaiknak.
Csíkszereda, 2016. május 13.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)49 megjelenítés