Együttműködési egyezmény a szakoktatás fellendítéséért

Borboly Csaba: Nincs fontosabb gyermekeink jövőjének biztosításánál

(0 Szavazat)90 megjelenítés

Együttműködési egyezményt írt alá a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában a Hargita megyei szakoktatás fellendítése érdekében június 13-án Borboly Csaba megyeelnök, Barabás Csaba, a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatója, Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere, Tankó István iskolaigazgató, Görbe Péter főtanfelügyelő, valamint Holló Csaba, a Csíki Vállalkozók Egyesületének (CSVE) képviselője.

Az egyezmény Székely Károly Szakközépiskolára eső része, hogy ősztől villanyszerelő, autószerelő, lakatos, valamint karosszérialakatos szakot indítanak, ezeket már bemutatták néhány iskolában, és az iskolaigazgatója szerint kielégítő az érdeklődés. Mindemellett a megbeszélésen arról is szó esett, hogy az iskola néhány éve megkapta azt a lehetőséget, hogy European Business Competence vizsgákat bonyolíthassanak le, ennek köszönhetően már több diák is megszerezte a nemzetközi gazdasági oklevelet. A program során a gazdasági alapismeretek mellett megtanítják a tanulóknak a vállakozói gondolkodásmódot is, emellett pedig pályaorientációs órákat is tartanak az intézményben.

- Számos csíkszeredai és környékbeli fiatal lehetőséget kap a szakok indítása révén. Jelenleg a legnagyobb problémánk a szakemberhiány, és hogy a fiatalok elmennek külföldre, ezeket pedig csak közösen tudjuk megoldani. A cél, hogy  fiataljaink találják meg itthon a helyüket – fejtette ki Borboly Csaba. Továbbá biztosította a jelenlévőket, hogy teljesíteni fogják az egyezményben vállaltakat. – Mert annál fontosabb befektetés nincsen, mint hogy biztosítsuk a jövőt a gyermekeinknek. Hiába aszfaltozunk, építünk, ha nem lesz akinek – fogalmazott a megyeelnök.

- A városi önkormányzat, a megyei tanács megpróbál tenni azért, hogy azok a diákok, akik szakmát tanulnak, az iskola elvégzése után egyből találjanak munkát. Jelenleg két lehetőség áll a frissen végzett fiatalok előtt, vagy nem találnak munkát és arra kényszerülnek, hogy külföldön boldoguljanak, vagy pedig sikerül állást szerezniük, de nem megfelelő bérezéssel. Akkora a minőségi szakemberhiány, hogy a vállalkozók azt a kevés rendelést is alig tudják teljesíteni, amit kapnak, valamint nem jöhetnek a megyénkbe befektetők, ha nem tudunk egyik iparágban sem elegendő munkaerőt biztosítani - mondta el Barabás Csaba. Hozzátette: az elmúlt hetek egyeztetései után végre eljutottak oda, hogy sikerül konkrét lépéseket tenniük.

Füleki Zoltán kifejtette, fontosnak tartja a szakoktatás fejlesztését, mert szakemberhiány van, ennek következtében pedig nincsen megfelelő gazdasági fejlődés sem. A CSVE képviselője is örömmel fogadta a kihívást, szeretné ha a fiatalok megértenék, hogy az otthont kell erősíteniük, ne menjenek el a nagyvilágba, mert a gyökerek adnak erőt. Görbe Péter szerint a legfontosabb, hogy olyan szakmákat tanítsanak a fiataloknak, amelyek elsajátításával nem csak itthon tudnak megélni, de bárhol boldogulhatnak. Az iskola igazgatója szerint, ha a megye és a város vezetősége a partnerük, akkor biztosan boldogulni fognak. Az ősszel induló szakokhoz megvannak a tárgyi feltételek, de segítségre van szükségük a fogyóanyagok pótlásában, mert nincs fedezetük. Emellett elmondta, úgy véli, mentalitásváltásra van szükség a szülők részéről, hogy ne csak az elméleti líceumok felé irányítsák a gyermekeiket, a cégeknek pedig meg kell becsülniük a diákokat.

 

Csíkszereda, 2016. június 13.


[ Szakoktatás ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774