Egyház és hagyomány

(0 Szavazat)42 megjelenítés

Három rend székelyruhát vehetett át a gyergyószentmiklósi Unitárius Egyházközség keretén belül működő nőszövetség, az „Egyház és hagyomány” című népviselet-pályázatnak köszönhetően, november 8-án, Barti Tihamér alelnök úr jelenlétében.

A különböző találkozókon, rendezvényeken mindig nagy előszeretettel viselünk székelyruhát: nőszövetségi találkozók színterein (az UNOSZ által szervezett köri és országos találkozón és konferencián, ahol közel 400 népviseletben öltözött személy vesz részt), dévai zarándoklaton, Dávid Ferenc halálának évfordulóján, amit az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) szervez novemberben és fiatalokkal együtt a nőszövetség is részt vesz ezen, idén bemutatva az új ruhákat. Ugyancsak viseletben jelenünk meg a szejkefürdői unitárius találkozón, egyházi rendezvényeken az egyházközségen belül: történelmi évfordulókon, március 15-én, október 6-án, 23-án, jeles napok alkalmából, Gyergyószentmiklós város ünnepén, búcsúján, december 6-án. 

Nekünk, akik az ország különböző területeiről jöttünk Gyergyószentmiklósra, a viselet felér egy személyazonosságival!  Tehát azért akart a Gyergyói Unitárius Nőszövetség jellegzetes eredeti viseletet, hogy akármikor bárhol felismerhessék, és büszkén viselhessük és átadhassuk gyerekeinknek, unokáinknak.

A székelyruha viselése erősíti a nemzeti és az unitárius öntudatunkat, hozzájárul az összetartozás érzésének elmélyítéséhez.

Ezúton köszönjük a Hargita Megye Tanácsa 3680 lej támogatását, ami nélkül nem valósulhatott meg pályázatunk!

(Székely Erzsébet, a gyergyószentmiklósi Unitárius Nőszövetség elnöke)


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, március»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774