Felsőfokú végzettséggel rendelkezőket várnak
(0 Szavazat)68 megjelenítés Utolsó frissítés: csütörtök, 2018 március 29
– Nagy öröm számunkra, hogy közösen tudjuk az állásbörzét meghirdetni a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára. Meggyőződésem, hogy most már a romániai munkaerő-piacon is érvényesül az, ami Európa szerte, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek is meg van a maguk szegmense a munkaerőpiacon, amely képes az ő szakértelmüket alkalmazni és megfizetni – fogalmazott dr. Lázár Ede dékán, aki a személyes találkozás fontosságát emelte ki az állásbörzével kapcsolatosan.
– Sok esetben a kereslet a kínálattal nem találkozik, ezért tartjuk fontosnak, hogy összehozzuk egy térbe azokat a lelkes munkát kereső fiatalokat és vállalkozókat, intézményvezetőket, akik akarnak alkalmazni fiatalokat. Ebben rásegítő, ráerősítő szerepet tudunk vállalni, kiemelten most az #IfjúságÉvében, és továbbra is felajánljuk az egyetemi évek alatt a gyakornoki lehetőséget Hargita Megye Tanácsánál és alintézményeinél – hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Arra is rámutatott, hogy a megyei tanács az egyik legnagyobb alkalmazója a Sapientia egyetemet végzett hallgatóknak és meg vannak velük elégedve.
Szőcs-Mátyás István, menedzsment vezérigazgató hozzáfűzte: lehetőséget kell biztosítani a fiatal munkakeresők számára, hogy megismerjék azokat az opciókat, amelyeket a munkaerő-piac biztosítani tud számukra a térségben. Végül Lukács Zoltán-Levente, Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége igazgatója felvázolta azokat a tevékenységeket, amelyeket a pályaorientáció erősítése érdekében végeznek.
Az állásbörze felhívását mintegy 400 székelyföldi vállalatnak küldték el, a részvételi szándékot e-mailben kell jelezni az allasborze@uni.sapientia.ro e-mail címen.
Az egyetemi állásbörzét megelőzi egy felkészítő nap, amelyre április 10-én kerül sor.
Csíkszereda, 2018. március 29.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)68 megjelenítés