Dél-Tirol jó példa számunkra, úgy tekintünk rá, mint a konszenzusalapú demokrácia földjére

Hargita megye küldöttsége is részt vett az őshonos európai kisebbségek labdarúgó bajnokságán

(0 Szavazat)33 megjelenítés

Dél-Tirolban rendezik meg az őshonos európai kisebbségek labdarúgó bajnokságát, az Europeadat. A bajnokságon részt vesz az RMDSZ által összeállított erdélyi magyar férficsapat is. Az erdélyi magyar közösség képviseletében részt vesz Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Hargita Megye Tanácsát pedig Berei István képviseli.

Berei István tolmácsolta Borboly Csaba tanácselnök üzenetét, aki sajnálatát fejezte ki, amiért nem vehet részt személyesen az eseményen, azonban nagyon fontosnak tartja azt, hiszen Dél-Tirol jó példa számunkra, székelyföldiek számára, úgy tekintünk rá, mint a konszenzusalapú demokrácia földjére.

– A dél-tiroli példa megerősít minket abban a hitünkben és meggyőződésünkben, hogy erős Székelyföldet csak minden itt élő népcsoport együttmunkálkodása révén tudunk építeni, olyan emberekkel, akik büszkék arra, hogy a Székelyföld lakói. Ezt a célt szolgálja valamennyi, a térség egységének hangsúlyozására, sajátos arculatának népszerűsítésére, közös múltjának megismerésére, saját szimbólumainak használatára irányuló kezdeményezésünk, akárcsak a magyar–román  jó együttélési kódex kidolgozásáért tett lépéseink. Dél-Tirolban sikerült túllépni a kölcsönös ellenszenv és az elutasítás állapotán. Az együttélés kereteit egyre inkább a kölcsönös felismerés határozza meg, hogy az ott lakó népcsoportok tagjai egymásra vannak utalva, és hogy egyikük sem tud felülkerekedni a másikon. Ez képezi az autonómia alapját. Tehát van mit tanulnunk: az együttélés tudományát kell elsajátítanunk. Sok munka vár még ránk, de dolgozunk nap mint nap, létező jogi kereteink között is. A nagy kihívás, hogy fiataljainkat hogyan tartsuk itthon, vagy hogyan vonzzuk haza. Ebben is segíthet együttműködésünk, illetve Dél-Tirol példája – emelte ki üzenetében Borboly Csaba.  

Csíkszereda, 2016. június 19.


[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774