A megyei tanács továbbra is felkarolja a csángó tanulók itt tanulását

( Szavazat)75 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa következetesen fontosnak tartja a moldvai csángó tanulók támogatását, lehetővé téve számukra, hogy Csíkszeredában anyanyelven végezhessék el a középiskolai tanulmányaikat.  
 Ennek érdekében november 27-én, kedden Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, Tankó István, a Székely Károly Iskolaközpont igazgatója és Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke támogatási szerződést írt alá Csíkszeredában. A megyei tanács 20 ezer lejjel támogatja a Székely Károly Szakközépiskola bentlakásában lévő 55 moldvai csángó fiatal költségeit.
Az ünnepi eseményen jelen volt Kelemen Hunor szövetségi elnök, Korodi Attila parlamenti képviselő, Becze István megyei tanácsos, a csángó ügyek felelőse és Ferencz Gabriella, a csángóbentlakás vezetője.
Elsőként Borboly Csaba megyeitanács-elnök köszöntötte a partnerszervezetek képviselőit.
– A megyei tanács részéről azért kezdtük el ezt az együttműködési programot a csángó közösséggel, mert azt látjuk, hogy meg lehet találni az együttműködési pontokat, gazdagabbak leszünk egymás jobb megismerésével – emelte ki a tanácselnök, aki a felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozta. – Az elmúlt években könyvbemutatók, tapasztalatcserék és különféle programok támogatására fordítottunk összegeket. Örvendek, hogy a csángóprogram ügye nem okoz pártpolitikai feszültséget.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke köszönetét fejezte ki az újabb támogatási összegért.
– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy mellettünk áll Hargita Megye Tanácsa, hisz ezek a gyerekek, akik Moldvából kikerülnek, tovább tudnak tanulni anyanyelvükön – mondta a szerződést aláíró Pogár László. Hozzátette: az ilyen alkalmakkor az ember kap egy újabb lendületet, hogy mégse adja fel, van ennek értelme, és tovább kell csinálni.
Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége csángóügyekkel megbízott tiszteletbeli elnöke kiemelte: a szórványprogram támogatása mellett, amelyet a megyei tanács szintén komolyan segít, ez is nagy támogatást jelent a magyar nyelv ápolásának.
Becze István megyei tanácsos a kóstelekiekkel való jó partnerséget ismertette.
– Az ottani emberek rájöttek, hogy jó ide tartozni, és inkább felénk fordulnak, mint Bákó felé – mondta.
Korodi Attila képviselőjelölt rámutatott: a csángókérdésben elég tudatosan megmutattuk, mit hogyan és miként tudunk segíteni. Meglátása szerint a csángóprogram, amelyet a megyei tanács működtet, hatványozottan visszaköszön más projektekben is.
Segítette az RMDSZ és az önkormányzatok is azokat, akik ide jöttek tanulni.
– Azt tapasztaltuk, hogy mindig az volt a jó döntés, amikor a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elképzeléseit támogattuk. Akkor történtek a legnagyobb veszteségek, amikor kívülről próbálták megmondani, hogy mi a jó nekik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Krézsek Vilmos, a Hargita Megyei Ifjúsági Alapítvány vezetője reményét fejezte ki, hogy számos más területen is tudják támogatni a csángó fiatalokat. Szerinte a csángóprogram is a Hargita megyei ifjúsági stratégiát képezi – jegyezte meg.
Az ünnepélyes szerződés-aláírás előtt a csángó diákok népdalokat énekeltek, szavaltak, és kis ízelítőt nyújtottak táncaikból is.
 
Csíkszereda, 2012. november 27.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774