XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

(0 Szavazat)72 megjelenítés
TUSVÁNYOS 21. Nyílt lapokkal!
Beszámoló
 
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) 2010. július 20–25. között szervezte meg immár a XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort Tusnádfürdőn.
A tábor szervezésében több partnerrel is együttműködünk, így számos előadásra kerül sor ernyőszervezetünk és partnereink szervezésében. Az előadások sokasága több sátorban zajlott, különböző időpontokban, hogy a közel 30000 résztvevő (tavaly kb. 25000-en voltak) igény szerint részt vehessen a programokon.
 
A rendezvény partnerei voltak az alábbi civil szervezetek, egyesületek: Bálványos Intézet, Partitipatio Alapítvány, Jakabffy Elemér Alapítvány, Integratio Alapítvány, Alternatíva Egyesület, Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF), Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD), Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezte (PKED), Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), Kolozsvári Magyar Diákszövetség, Corvina Könyvesház, Erdélyi Magyar Írók Ligája, Élő Erdély Egyesület, Pro Európa Liga, Horia Rusu Alapítvány, Temesvár Társaság. Szám szerint 18 szervezet kapcsolódott be a szervezési munkába, ugyanannyian, mint tavaly, de pár partner cserélődött.
A tábor keretén belül számos hazai, erdélyi és európai szakértőt láttunk vendégül Tusnádfürdőn. Meghívottaink különböző témákban fejtették ki véleményüket. Az előadók és meghívottak is többen voltak idén, mint tavaly; a tavalyi 200-hoz képest, idén 310-en tartoztak ebbe a kategóriába. Ezért az előadások, viták száma is jóval nagyobbra nőtt, nagyon gazdag volt a program, az öt nap alatt 150 beszélgetésre, előadásra vagy filmvetítésre lehetett beülni. A tavaly ezek száma kb. 100 volt.
A szervezők számát illetően tartottuk a tavalyi 120-at. 
Tusványos 21. Nyílt lapokkal! címmel hirdettük idén e mára meghatározó közéleti eseménnyé vált rendezvényt. Programjaink közt több érdekfeszítő előadásra sor került, a következő témákban: Az EU és a nemzeti gazdaságok – béklyó vagy kitörési lehetőség a válságból?, „Nem vagyunk árvák…” – A 10 éves magyar oktatási program eredményei és a magyar nyelvű hitélet lehetősége a moldvai csángó közösségekben, Kárpát-medencei kastélyok, várak, műemlék templomok örökségvédelme, Elkobzott levéltárak, könyvtárak, műkincsek nyomában – a visszaszolgáltatás helyzete, Transzparencia, feddhetetlenség, lusztráció – a rendszerváltozás után 20 évvel, Magyar Ifjúsági Konferencia – X év plusz egy. Merre tovább?, Ifjúságkutatás a Kárpát-medencében, LEADER-program – lehetőség és kihívás, Az állami magyar egyetem lehetőségéről – nyílt lapokkal, Nyelvi jogaink. Ha vannak, miért nincsenek?, Napirenden a Kárpát-medencei magyar oktatás, Merre tart a Magyar Összefogás – Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum ülése, nyílt kártyákkal, Nemzettudat és lelkiállapot. Trianon gyógyítása, Verespatak – állóháború?, Hol van a Kárpát-medencei közszolgálati televízió és rádió?, Hogyan tovább erdélyi magyar politika?, Zátonyok között? – Uniós források az oktatásfejlesztésben, Korszakváltás a magyar-román kapcsolatokban a 2011-es EU-elnökség fényében, Rendszerváltás a nemzetpolitikában. A közösségi autonómiák helye a nemzeti együttműködés rendszerében – nyílt KMAT-ülés, természetesen nyílt lapokkal, Reform a közigazgatásban, Átvilágítás az egyházakban. Módszertan és bizalom, Szubszidiaritás és önkormányzatiság a Székelyföldön, Népesedés a Kárpát-medencében, Veszélyforrások az iskolában- agresszió, szegregáció, szegénység, Közép-Európa Európa közepe? 
Délutáni programjaink szintén érdekes témakörök megvitatásához nyújtottak lehetőséget. Ezek felépítése követte a délelőtti előadások tematikáját, de ugyanakkor ezektől eltérő témakörök is bemutatásra kerültek. A délutáni előadásokra párhuzamosan került sor több helyszínen is, így ezáltal bő választási lehetőséget tudtunk nyújtani a résztvevők számára. Így a különböző sátrakban, műhelyprogramokon vehettünk részt, melyek különböző témákban működtek. A különböző műhelyprogramok szervezésében partnereinket is bevontuk, ezáltal még színesebbé téve az előadások sokaságát.
A szombat délelőtti záró előadáson Orbán Viktor miniszterelnök úr és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, valamint Traian Basescu államelnök beszélt az aktuálpolitikai kérdésekről.
Az egész napos előadásokat követően az esti koncerteken több neves hazai és erdélyi előadó is fellépett., ezzel biztosítva az esti kulturális programokon való kikapcsolódás lehetőségét. 
A szabadegyetemen résztvevők létszáma ez évben növekedett az előző évek részvételéhez képest. Az előző évekhez hasonlóan meghívtunk kárpátaljai, felvidéki, vajdasági fiatalokat is, illetve európai ifjúsági szervezetek képviselőit, ezzel biztosítva a kapcsolatépítés folytatását. Reményeink szerint sikerült a szabadegyetem kapcsolatépítő jellegét tovább hangsúlyozni, amit bizonyít a résztvevők többségét kitevő határon inneni is túli diáksereg jelenléte, illetve több civil szervezet állandó részvétele táborunkban. Ez utóbbiak nagy többsége kinyilvánította szándékát a rendezvény kapcsán való együttműködésre, illetve az egymás közti együttműködésre.
A rendezvény támogatói voltak: Hargita Megye Tanácsa, az Ursus Breweries, MOL, OTP Bank, Commitment Alapítvány, Tusnád Ásványvíz, Geohidroterv SRL, Arkum Cégcsoport és sokan mások.
 

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, április»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774