Székelyföldi Civil Napok

Székelyföldi Civil Napok
( Szavazat)90 megjelenítés
  
Kovászna Megye Tanácsa és Hargita Megye Tanácsa 2010. június 18-án és 19-én Sepsiszentgyörgyön megszervezi a Székelyföldi Civil Napok 2010 – Közös tér, közös örökség rendezvényt.
Résztvevők: székelyföldi civil szervezetek, önkormányzatok és közintézmények képviselői.
A találkozó lehetőséget kínál a kölcsönös ismerkedésre az együttműködési lehetőségek, tapasztalatok megbeszélésére. Ugyanakkor Közös tér, közös örökség címmel magyarországi és hazai előadók részvételével tanácskozást tartunk, megvalósításokról, távlatokról, tapasztalatokról, lehetőségekről.
A rendezvény második napján Sepsiszentgyörgy központjában falállított standokon a résztvevő civil szervezetek a találkozó tematikájához kapcsolódó, tevékenységüket bemutató, anyagokat helyezhetnek el.
A rendezvény mindkét napján, elsősorban a résztvevő civil szervezetek közreműködésével, különböző programok, foglalkozások zajlanak.
A Székelyföldi Civil Napok célja olyan együttműködési fórumot teremteni a székelyföldi civil szervezetek számára, amely közös programok, partnerségek kialakítását eredményezheti.
 
A meghívó és a program itt letölthető.
A bejelentkezési űrlap itt letölthető (kérjük visszaküldeni a  kardaluseniko@hargitamegye.ro email címre).
 
Hargita Megye Tanácsa biztosítja a résztvevők szállítását Csíkszeredából Sepsiszentgyörgyre és vissza autóbusszal, valamint a kiállításhoz szükséges sátrakat is.
 
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, március»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774