(0 Szavazat)230 megjelenítés
Manapság lépten-nyomon találkozunk olyan kialakult társadalmi problémákkal, állami intézkedésekkel, nagyvállalatok stratégiáival, amelyeknek nagyon különböző hatásuk lehet a mindennapjainkra. Itt léphetnek közbe a különböző érdekvédelmi szervezetek: éppen az a céljuk, hogy ilyenkor felhívják a figyelmet, ne söprődjön szőnyeg alá az adott probléma. Egyik modern eszköz erre a petíció megfogalmazása, hirdetése, a közvélemény megnyerése az ügy mellett, ami hozzásegíthet jó estben a probléma megoldásához is. Mitől sikeres egy civil megmozdulás, vagy mitől vall kudarcot?
Utolsó frissítés: szerda, 2013 október 09
A https://petition.prohuettenundwege.at/ petíciós honlapot szeretnénk „jó példaként” bemutatni, mert tele van olyan ötlettel, amit a közért tevékenykedő civilszervezetek nagyon jól hasznosíthatnak.
A fenti honlapon, amelyet az osztrák, alpesi infrastruktúra csökkenő szövetségi finanszírozása miatt hoztak létre, öt fő menüpont van: a HOME az első, amelyen információ található a honlap létrejöttének okáról. A HOME menün, vagyis a kezdőlapon van egy „lájk” (tetszik) gomb, amely szerint 4100 ember már lájkolta a honlapot. Ez azért is előnyös, mert látható a támogatók, kedvelők száma, a másik pedig az, hogy Facebookon megjelenik, mihelyt lájkolta valaki, és sokkal többen elérhetik, felfigyelhetnek rá. A kezdőoldalon van a petíciót aláírók száma is: több mint 92 ezren írták alá, és ugyanitt van egy kis felület, ami azonnali lehetőséget ajánl fel az aláírásra, valahogy így: Itt és most aláírom, ami a petícióra vonatkozik.
Található egy külön menüpont, ahol szintén aláírható a petíció, és alatta van elérhetőség. Híres alpesi sportolók pár mondatban elmondják, hogy miért írták alá, és miért támogatják, és hogy mit jelent nekik a természet.
A harmadik főmenüben információk találhatók arról, hogy mik a problémák, valójában miért is jött létre a honlap. Elérhető a mérleg, hogy 1992-ben mekkora volt a turistaösvényekre, menedékházakra stb. szánt finanszírozás, és most mekkora. Ami még egyedi itt, hogy a lap alján letölthető minden olyan dokumentum PDF formátumban, ami az üggyel kapcsolatos.
Van külön egy Downloads menüpont is, ahol letölthetők az előbb említett dokumentumok.
Összegezve, a honlap átlátható és lényegre törő. Az első oldalon a lájkolási lehetőség is nagyon ötletes. Ha lájkolom, az összes ismerősöm megnézheti, hogy mit lájkoltam. A nálunk működő petíciós honlapokon ezek a dolgok nincsenek meg.
Ha egy ügy mögé kell felsorakozni, akkor fontos az, hogy mennyire legitim, elismert személyek állnak ki azért. Az osztrák honlapon nemcsak hogy elismert személyek támogatták és írták alá a petíciót, hanem nyilatkoztak, állást foglaltak, és kérik mindenki támogatását. A honlap nem felszínes, mielőtt bárki aláírná, letölthet minden dokumentumot, és áttanulmányozhatja, elérhető itt az üggyel kapcsolatosan a sajtóban megjelent összes hír.
Itthon is működik néhány petíciós honlap, például:
http://www.petitieonline.ro/creeaza-petitie.html
http://www.yousign.org/ro/
http://www.activism..com/ro_RO/creaza-petitia
A petíciókra vonatkozó romániai törvénykezés itt található meg: http://www.petitiata.ro/.
Magyar felületek online petíció létrehozására:
http://www.peticiok.com/
http://peticio.hu/
A fenti felületeken nem bonyolult egy petíció létrehozása, mégsem érnek el olyan hatást, mint a bemutatott, jóval összetettebb osztrák honlap, amelynek sablonja nyomatékosítani képes a problémát, ami miatt létrejött, átlátható, minden infó elérhető rajta, ami az ügyhöz kapcsolódik, ezáltal hívja fel a figyelmet arra, hogy milyen komoly dologról van szó, és így éri el az első számú, rövid távú célt: hogy minél többen aláírják.
Néhány példa petícióra, amely felhívta a közvélemény figyelmét:
- a Fehér Ház által elindított petíciók: olyan is van, amelyiket közel kétszázezren írtak alá
https://petitions.whitehouse.gov/
- 3700-an írták alá azt az online petíciót, melynek kezdeményezői arra szeretnék rábírni az IKEA vezetőségét, hogy Kolozsvár környékén nyissák meg második romániai áruházukat: http://www.petitieonline.ro/petitie/23154044/semneaza
Hogyan lehet sikeres egy petíció? Ahhoz, hogy minél többen aláírják, egy hiteles, politikailag független érdekvédelmi szervezet vagy személyiség kell az élén álljon. Minél jobban érinti az egyszerű ember életét, minél inkább a magukénak érzik azt az emberek, annál többen aláírják.
Fontos a petíció médiakampánya, hogy online is legyen reklámozva, és hogy komoly honlap álljon az ügy mellett, minden információval. Nem baj, ha az ügy megosztja a közvéleményt, a fontos, hogy mindenkihez eljusson, és mindenkinek lehetősége legyen állást foglalni.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)230 megjelenítés