(0 Szavazat)102 megjelenítés
Korszakváltó kerékpáros túra
Augusztus 14-21 között, nagyszabású, Magyarországot Erdéllyel összekötő kerékpáros túrát szervez a Vuelta Sportegyesület - a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Hármashalom Alapítvány együttműködésével. A túra célja a közös kerékpározás mellett az, hogy közelebb hozza egymáshoz a határ két oldalán élő nemzeteket, a sport eszközével közvetlen párbeszédet, együttműködést teremtsen a határon innen és túl élők között.
Utolsó frissítés: szerda, 2013 október 23
A biciklitúra résztvevői augusztus 14-én a budapesti Kossuth térről, egy látványos műsort követően indulnak el 750 km-es útjukra. Két nap alatt Eger és Debrecen érintésével keresztülhaladnak Magyarországon, majd hatnapi tekeréssel (átlagosan napi 100 km-t megtéve) Székelyhíd, Zilah, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely útvonalon érkeznek meg Csíkszeredára.
A célban ünnepélyesen átadásra kerül a Dévai Szent Ferenc Alapítvány magyar közadakozásból felújított gyermekotthon épülete. A KorszakVáltó Határon-Túra 2010 során bemutatkoznak az útvonal által érintett városok és települések is. A túra tervezett útvonala mentén, a szervezők a napi részállomásokon kulturális és sport rendezvényekkel fűszerezik a programsorozatot.
„Új, pozitív korszak kezdődik Magyarország és Románia, valamint a határon túl élő magyarok életében, új alapokra helyezzük az anyaország, és a határon túl élő magyarok viszonyát, és közben baráti kezet nyújtunk a szomszédos népeknek is.” – mondta Révész Máriusz parlamenti képviselő, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kuratóriumának tagja.
„A túrára bárki jelentkezhet, akár a nyolcnapos teljes távra, akár csak egy-egy résztáv erejéig. Várjuk mindazokat, akiket a túra-teljesítmény vonz, akik a jó ügy érdekében csatlakoznának, de azokat is, akik kerékpáron szeretnék Erdélyt felfedezni.” – mondta Eisenkrammer Károly, a Vuelta Sportegyesület elnöke.
A kerékpártúra elkötelezett támogatója Erőss Zsolt, hegymászó is. Zsolt erdélyi származású sportember, így átérzi a Túra szellemi és a sportolói fontosságát is:
„Csíkszeredában születtem és a székelyföldi Gyergyó vidékén nőttem fel. A székely - magyar nemzettudatomban mindig nagyon fontos volt a magyarsággal való összetartozás. – mondta Zsolt. - Úgy látom, Magyarország a közelmúltban kevés figyelmet fordított a határon túli magyarságra, sokan nem is tudnak létezésükről, pedig Erdéllyel érdemes ismerkedni. Biciklivel közelebb kerülhetünk a tájhoz, és az emberekhez is.” – mondta Erőss Zsolt.
A kapcsolatépítésen túl a KorszakVáltó Határon-Túra adományok gyűjtésével is segíteni kíván: minden befizetett részvételi díj összegéből 1000 Ft a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára kerül átutalásra. A Dévai Alapítvány a Nyárád menti Dózsa György községben épülő Irgalom háza Gyerekotthon berendezésére fordítja az összegyűlt összeget. A szeptemberben átadásra kerülő épületben 18-20 marosszéki gyermek talál majd új otthonra.
Részletes információk megtalálhatók a www.korszakvalto.hu honlapon.
A www.korszakvalto.hu weboldalon lehet regisztálni azoknak, akik csatlakozni szeretnének a túrához (http://www.korszakvalto.hu/nevezes.html).