NEVEZD MEG A LEGJOBBAKAT!
(0 Szavazat)64 megjelenítés
Felhívás civil szervezetek/hivatalok részére
Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési és Programigazgatósága idén is díjazni szeretné azokat a fiatalokat, akik kiemelkedő közösségi tevékenységet folytatnak, azokat az ifjúsági szervezeteket, akik a 2009–2010-es esztendőben fontos ifjúsági projekteket bonyolítottak le, valamint azokat a helyi önkormányzatokat, akik ifjúságbarát politikát folytatnak és segítik az ifjúsági szervezeteket, programokat.
Utolsó frissítés: kedd, 2013 október 22
2010. május 7-én, az Ifi Napok Hargita megyében 2010 programsorozat keretében szervezett Ifjúsági Találkozón osztjuk ki a díjakat, Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság és a Hargita Megyei Kulturális Központ felajánlásával.
NEVEZD MEG A LEGJOBBAKAT! felhívással az idei, „Szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európai Éve" jegyében várjuk az Önök által benyújtott javaslatokat, jelöléseket, hogy díjazni tudjuk és elismerésben részesítsük azokat a legaktívabb fiatalokat, ifjúsági szervezeteket, valamint polgármesteri hivatalokat, akik az ifjúság érdekében munkálkodnak vagy segítik a fiatalokat közösségépítő munkájukban.
A díjazás négy kategóriában történik:
1. A közösségért kiemelkedően tevékenykedő fiatalok
Azokat a fiatalokat szeretnénk elismerésben részesíteni, akik az ifjúsági élet fellendítését helyezték munkájuk középpontjába, sikeresen levezettek/közreműködtek ifjúsági szervezet/szervezetek olyan példaértékű, sikeres, már lezajlott projektjeiben, amelyek jó gyakorlatokat, jó példákat terjesztenek, és alkalmazhatóak más szervezetek tevékenységében is.
A nyerteseket értékes könyvutalványokkal jutalmazzuk.
2. Diákönkormányzatok kreatív projektje
Azokat a diákokat díjazzuk, akik önkéntes munkájukkal, ötleteikkel leginkább bekapcsolódtak valamely diákszervezet/önkormányzat igazán sikeres programjába.
A nyerteseket értékes könyvutalványokkal, valamint egy homoródi csapatépítő hétvégével jutalmazzuk.
3. Modellértékű projektek
A díjat azoknak a szervezeteknek szánjuk, amelyek bemutatják olyan példaértékű ifjúsági programjaikat, rendezvényeiket vagy folyamatosan működtetett szolgáltatásaikat, amelyek sikeresen zárultak vagy eredményesen működnek, módszereiket tekintve egyedinek tekinthetőek, mások számára követendő példát nyújtva.
Kizárólag ebben a kategóriában, a díj elnyerésére a fentieknek megfelelő szervezet önmagát jelölheti. A felhívásra jelentkezők vállalják, hogy a cím elnyerése esetén projektjüket az Ifjúsági Találkozón röviden bemutatják.
A nyerteseket értékes könyvutalványokkal, valamint egy homoródi csapatépítő hétvégével jutalmazzuk.
4. Ifjúságbarát önkormányzat
A díjakat azok az önkormányzatok kapják, amelyek tevékenységeiken és intézkedéseiken keresztül a településen élő fiatalok kezdeményezéseit mintaértékűen és folyamatosan támogatják.
A nyertes önkormányzatokat oklevéllel és értékes könyvekkel jutalmazzuk.
Feltétel: ajánlás és rövid tevékenységi beszámoló a díjazásra javasolt személyről/szervezetről/önkormányzatról.
Határidő: 2010. április 23.
További információval a kardaluseniko@hargitamegye.ro e-mail címen, a 0266-207745 telefonszámon vagy személyesen a megyeháza II. emeletén, a 208-as irodában szolgálunk.