Borboly Csaba: a nemzeti kisebbségek jogait is figyelembe kell venni!

Nyilatkozatot adott ki a Régiók Bizottsága néppárti csoportja a menekültválság kérdésében

(0 Szavazat)27 megjelenítés

Többet kell tenni a menekültválság közös, európai, integrált megoldása érdekében – áll a Régiók Európai Bizottsága (RéB) európai néppárti (EPP) csoportjának nyilatkozatában. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki a frakció tagja, kiegészítést javasolt, mely szerint olyan megoldást kell találni, hogy az európai nemzeti és nyelvi kisebbségek jogai is érvényesüljenek.

A RéB EPP-csoportja pénteken, szeptember 16-án a görögországi Szalonikiben tartott konferenciát A helyi és regionális önkormányzatok szerepe a menekültválság kezelésében: közös válasz a mindannyiunkat érintő kihívásra címmel, amelyen Borboly Csaba is részt vett. A javaslatról elismerően beszélt Heinz-Peter Knapp, a csoport főtitkára, aki meggyőződésének adott hangot, hogy bár a mostani nyilatkozatba nem került bele ez a javaslat, a hamarosan készülő jelentés már tartalmazhatja a kiegészítést.

A RéB EPP-csoportjának nyilatkozata hangsúlyozza, hogy a polgárok jól működő európai migrációs politikát várnak. Úgy véli, hogy az uniós migrációs politikának magában kell foglalnia az emberi méltóság tiszteletét, amelynek jegyében elismerik a migránsok jogait, érvényesítik az emberek közötti egyenlőséget, és gyors eljárást biztosítanak a menedékkérelmek ügyében. Felhívják a figyelmet arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatok mindig az elsők között vannak, amikor az EU-ba érkező, szükséghelyzetben lévő migránsok megsegítéséről van szó, és elismerésre méltó szolidaritásról tettek tanúbizonyságot a háború, erőszak és éhezés elől menekülőkkel szemben. Zéró toleranciát követelnek a csempészekkel és emberkereskedőkkel, köztük a terrorszervezetekkel szemben, és kérik, hogy az illetékes uniós döntéshozók dinamikusabb stratégiát dolgozzanak ki és hajtsanak végre az ilyen cselekmények elleni küzdelemhez. Támogatják a közös európai menekültügyi rendszer átfogó és hatékony reformjára irányuló uniós szintű erőfeszítéseket, és e tekintetben jobb együttműködést, több szolidaritást kérnek az Európai Tanács tagjaitól. Hangsúlyozzák, hogy a viszonosságra, együttműködésre és az uniós tagállamok közös menekültügyi kötelezettségeire építve hatékony és megvalósítható tervet kell kidolgozni arra, hogy miként lehet a menekülteket minden országban, az adott ország népességével arányosan szétosztani. Úgy vélik, csak a háború, üldöztetés vagy természeti katasztrófák elől menekülőket kellene menekültként elismerni, érvényesítve jogaikat és biztosítva számukra az őket megillető ellátást, majd mielőbb meg kell indítani integrálásukat társadalmainkba. Kiemelik, hogy az uniós egységes piac „négy szabadsága” – azaz az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgása – az EU egyik sarokkövét jelenti, ezért semmilyen csorbát nem szenvedhet. Támogatják az Unión kívüli tranzitországokat annak megelőzésében, hogy a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő személyek elinduljanak az EU felé.

Borboly Csaba Régiók Bizottságában kifejtett eddigi tevékenységéről bővebben a honlapján olvashatnak.

Csíkszereda, 2016. szeptember 16.


[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, április»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774