Borboly Csaba a Hargita megyei medvetámadásokról beszélt Brüsszelben

Külön-külön kellene vizsgálni a régiók problémáit a medvék kérdésében is

(0 Szavazat)26 megjelenítés

A helyben megtermelt energiát könnyítetten lehessen felhasználni, az országos monopóliumot élvező szolgáltatókkal szemben – áll Borboly Csaba egyik módosító javaslatában, amelyet a Régiók Bizottsága az EB energiaunióra vonatkozó csomagja kapcsán megfogalmazott véleménytervezethez nyújtott be, és amelyről a Régiók Bizottsága Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE) szakbizottságának június 30-i brüsszeli ülésén szavaztak. Hargita Megye Tanácsa elnökének további módosítója szerint prioritás kell, hogy legyen a nagy energiafelhasználást igénylő iparágak innovációja is, mint például az építőipar, amelyben megfelelő irányelvek követésével és tudatos építkezéssel óriási mennyiségű energiát lehet megspórolni.

A megyeelnök egy másik javaslata szerint – amelyet az Egy Párizsban megkötendő világszintű éghajlatügyi megállapodás felé című véleménytervezethez nyújtott be – az éghajlatváltozás elleni küzdelmet a megújuló és újrahasznosítható energiaforrások széles körű használatával is lehet fokozni. A dokumentum azt szorgalmazza, hogy a globális felmelegedés mértéke ne haladja meg a 2 Celsius-fokot, ami egyébként világszintű törekvés.

A szakbizottsági ülésen a megyeelnök hozzászólt a Hozzájárulás az EU madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvének célravezetőségi vizsgálatához című munkadokumentum kapcsán (a megfelelő nyelv kiválasztásával elolvasható a következő linken: http://cor.europa.eu/hu/activities/opinions/pages/opinion-factsheet.aspx?OpinionNumber=CDR%202624/2015), amely egy, a témában készülő jelentéshez írt a szocialisták frakciójának luxemburgi tagja, Roby Biwer. Borboly Csaba megemlítette, hogy Hargita Megye Tanácsa jelentést készített a megyében előfordult vadkárok és medvetámadások ügyében, és elmondta, hogy az itteni emberek együtt élnek ezekkel az állatokkal, az együttélésnek azonban vannak árnyoldalai, hiszen gyakran az életterek fedik egymást, konfliktusokat eredményezve.

– Hargita megyében érezhetően fokozódik a konfliktus a medvék a lakosság között, a vadkárok száma is megtöbbszöröződött az elmúlt időszakban, a medvék élelemkeresési útjaik során gyakran merészkednek lakott övezetbe, és nemcsak anyagi károkat okoznak, hanem egyre nagyobb veszélyt jelentenek az emberekre is. A vadkárok száma mellett az emberéletet veszélyeztető támadások száma is növekedett, 2014-ben 15 alkalommal támadt medve emberre, és az idei évben is volt már négy eset, pedig még meg sem kezdődött a betakarítás időszaka, amikor a leggyakoribbak a támadások – vázolta a helyzetet Borboly Csaba. Ismertette a medvepopuláció romániai adatait: a hivatalos adatok szerint az európai medveállomány 40%-a Romániában található, a brassói egyetem kutatása szerint 2013-ban közel 6200 medve élt Romániában. Ezek ismeretében olyan sürgős intézkedésekre van szükség, amelyek megoldják a közbiztonság kérdését, szem előtt tartva természetesen a medvék ökológiai jellemzőit, hangsúlyozta a megyei tanács elnöke. Kifejtette, hogy a Natura2000 környezetvédelmi területek kijelölése során figyelembe kell venni a terület medvepopulációjának eltartó képességét, hiszen azok a medvék, amelyek rendszeresen bevándorolnak a lakott területekre, gyakorlatilag kiszorultak az erdei élettérből, ami azt feltételezi, hogy annak a területnek a medveeltartó képessége csökkent, ezért javasolt ezen egyedek áthelyezése.

– A biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégia nem veszi figyelembe azt, hogy bizonyos védett állatok nagy veszélyt jelentenek az emberi életre. A fentiek értelmében javasolom a medvepopuláció valamilyen szintű szétosztását, elszállítását más hasonló adottságokkal rendelkező élőhelyekre, illetve egy saját kezdeményezésű jelentés kidolgozását a probléma lehetséges megoldásait illetően. Fontos, hogy a Hozzájárulás az EU madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvének célravezetőségi vizsgálatához című saját kezdeményezésű véleménytervezet kitérjen erre a problémakörre, és vizsgálja külön-külön a régiók problémáit – jelentette ki Borboly Csaba.
A megyeelnök RB-tagságáról és -tevékenységéről bővebb információ található a http://www.borbolycsaba.ro/tevekenyseg/regiok-bizottsaga/ honlapon.

 

Csíkszereda, 2015. június 30.


[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, március»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774