Idén is ajándékokkal készül Hargita Megye Tanácsa
(0 Szavazat)27 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa az Összetartozunk szórványprogram keretében minden évben támogatja a Beszterce-Naszód megyei magyar karácsonyi ünnepséget, a Besztercei Magyar Karácsonyt, amelyet idén december 11-én, 16 órai kezdettel szerveznek meg a besztercei sportcsarnokban.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2015 december 10
Az Örvendj Ég, Örvendj Föld elnevezésű karácsonyi program célja a népi kultúrának, a faluközösség szokásainak, valamint a karácsonyhoz kötődő ünnepi szokásoknak a bemutatása és felelevenítése. Szórvány-testvérmegyénk egyik legnépesebb közönségét összegyűjtő rendezvényét idén tizenkettedik alkalommal szervezik, amelyre a megye minden magyarlakta kis településéről gyermek-, ifjúsági-, és felnőttcsoportok szoktak ellátogatni. A hagyományos fellépéseket időnként karácsonyi gyermek-koncertek teszik érdekesebbé, hangulatosabbá. S mint olyat, a karácsony hangulatát kis ajándékcsomagokkal szokták emlékezetessé tenni a gyermekek számára.
Hargita Megye Tanácsa idén is karácsonyi ajándékcsomagokhoz való hozzájárulással szándékozik megörvendeztetni a rendezvényen résztvevő gyermekeket: Csetlik nápolyszelettel és Székely Konyha magazinnal örvendeztetve meg őket. A csíkszeredai Harmopan Rt legújabb terméke a székelyföldi Legendáriumból jól ismert Csetlik nevét viseli, rövid időn belül a gyerekek nagy kedvencévé vált. A Székely Konyha havi gasztronómiai magazin karácsonyi száma is bekerül az ajándékcsomagba. A lap a Hargita Népe mellékleteként jelenik meg Hargita Megye Tanácsa és a Székely Konyha Egyesület támogatásával.
– A megyei tanács Összetartozunk szórványprogramjával célul tűzte ki a szórványban élő magyarság támogatását, hogy segítse az identitásuk és önazonosságuk megtartásában az asszimiláció által fenyegetett közösségeket. Bízom benne, hogy a Székely Konyha magazin karácsonyi kiadásának forgatása az egész család számára örömöt fog szerezni, és mindenki talál benne kedvére valót – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Csíkszereda, 2015. december 9.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)27 megjelenítés