Azt kérjük, hogy tartsák tiszteletben az ország törvényeit

Állítsák vissza a megyehatárokat az 1968-as jogszabály szerint!

(0 Szavazat)16 megjelenítés

A július 9-ei gyimesbükki határvitát követően ellentmondásos és hamis hírek jelentek meg a médiában, amelyek valótlanságokat állítanak a települések közötti határok kapcsán – véli Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke Gyimesbükkben azt kérte, tartsák be az 1968-ban elfogadott törvényt, állítsák vissza azokat a településhatárokat, amelyeket akkor meghatároztak.

„Amit kérünk, törvényes, hiszen sehol sem elfogadható az, hogy valaki egyszer csak bennebb hozza a kerítését, és azt mondja, mától ez az ő területe, és építkezik rá. Minden településnek, minden megyének tisztában kell lennie a saját területeinek határaival, azokkal, amelyeket 1968-ban törvényben szentesített Románia, legyen szó Hargita megyéről vagy éppen Teleormanról. Mi ennek az 1968/2-es törvénynek a tiszteletben tartását kérjük” – szögezte le.

A megyei tanács elnöke emlékeztetett, közigazgatási pert fog indítani Csíkszentmárton önkormányzata 17,8 hektárnyi területért, amely tulajdonképpen Úzvölgye területe, és amely Csíkszentmártonhoz tartozik a község általános rendezési terve szerint. További vitatott területekről folynak egyeztetések Csíkszentgyörgy, Csíkpálfalva és Csíkszépvíz esetében.

Csíkszereda, 2019. július 11.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, május»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774