Az oktatás fejlesztése mellett érvelt Borboly Csaba

(0 Szavazat)25 megjelenítés

Első munkaülésén vett részt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke, mint a Régiók Bizottság Szociálpolitika, oktatás, foglalkoztatás, kutatás és kultúra (SEDEC) szakbizottság politikai koordinátora, október 18-án, Brüsszelben.

Az Európai Bizottság a 2021-2027-es programozási időszakra az okos régió- és területfejlesztést, ennek kapcsán a megyeelnök a saját kezdeményezésű jelentéstervezet megfogalmazásának szükségessége mellett érvelt, amely megvizsgálná a jelenlegi helyzetet, és azonosítaná azokat az irányokat és javaslatokat, amelyet a Bizottságnak figyelembe kell vennie a következő programozási ciklus során az oktatásfejlesztési- és ifjúságpolitikai tevékenysége során.

Az előterjesztésben a megyeelnök az a magas ifjúsági munkanélküliség csökkentése céljából a STEM oktatás fejlesztése mellett érvelt, kiemelve, hogy az európai régiók sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektessenek a fiatalok gazdasági és társadalmi integrálására, ehhez pedig kiemelt támogatásra van szükségük az Európai Bizottság részéről és meg kell erősíteni az oktatási rendszerekben a többszintű kormányzás és decentralizáció elvét.

- A mai nap egyik legfontosabb eredménye, hogy „Az európai oktatás jövője helyi és regionális szemszögből” című saját jelentéstervezet-kezdeményezésem támogatásáról biztosított az Európai Néppárt csoportja, és a többi politikai csoport is pozitívan nyilatkozott. Az elkövetkező időszakban már viszonylag kevés jelentés elkészítésére lesz fizikai lehetőség, így kiemelten fontos, hogy a közép-kelet európai országok számára jelentős problémát okozó agyelszívást is vizsgáló jelentéstervezet kezdeményezésem megfelelő támogatottságba részesült. Arra kell törekedjünk, hogy az oktatási rendszer olyan készségek elsajátítását biztosítsa, amely közvetlen módon járul hozzá ahhoz, hogy fiataljaink hosszútávon tudjanak szülőföldjükön tervezni - tájékoztatott a megyei tanács elnöke.

Az megyeelnök további módosító javaslatokat nyújtott be az Erasmus programot és a európai ifjúsági stratégiát vizsgáló jelentésekhez, kiemelve, hogy programnak több lehetőséget kell kínálnia a fiataloknak, hogy felfedezzék Európát a külföldi tanulási tapasztalatok révén, valamint hogy a jövőben még több erőforrást kell mozgósítani az ifjúsági politikák finanszírozására, kiemelten kelet-európai országok és a hátrányos helyzetű régiók számára, hogy megakadályozza az agyelszívást, a fiatal szakemberek külföldre való telepedését.

- Külön köszönöm mindazoknak, akik részt vettek az Erasmus programra és az ifjúsági stratégiára vonatkozó konzultációban. Szintén elismeréssel tartozom a megyei tanács Európai uniós és nemzetközi kapcsolatok szakbizottsága tagjainak, látható, hogy sikerült elérnünk már azt a szintet, amikor közös javaslataink európai szinten is megállják helyüket – zárta nyilatkozatát Borboly Csaba.

Csíkszereda, 2018. október 18.


[ Nemzetközi hírek ]

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, március»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774